• Elhunyt a kitűnő légi fotóiról ismert H. Szabó Sándor.

  • Az elmúlt években rengeteg, termálfürdőkről és vízpartokról készített fotót kaptunk tőle.

  • Ezekből közlünk egy válogatást.

Egy szerdai közlekedési balesetben, életének 65. évében elhunyt a légi fotóiról is ismert H. Szabó Sándor, az MTI és az ORFK volt munkatársa. Pályafutását a Heves Megyei Hírlapnál kezdte, majd a hírügynökség megyei tudósítója lett. Utóbbinál került a neve elé a H betű, ugyanis akkor már dolgozott egy Szabó Sándor az MTI-nél. A H betűvel egyébként szülővárosára, Hatvanra utalt.

Az első légi fotóit a 90-es évek elején készítette. Többnyire az ORFK helikoptereiről fotózott, de például a borsodi árvizet egy katonai repülőről örökítette meg. Utóbbival a Magyar Sajtófotó Pályázaton a természet és tudomány kategóriában első helyezést ért el.

A magasból készített fotóinak sok esetben a rendőrség is hasznát vette. Elég csak a kolontári iszapömlés, vagy a törökbálinti petárdaraktár felrobbanása után készített felvételeire gondolni.

Egy korábbi cikkünkben a „termálfürdők és vízpartok fotósaként” emlegettük H. Szabó Sándort, de ahogy a fentiekből látszik, messze nem csak vízpartokat és fürdőket fotózott. Ugyanakkor az is biztos, hogy utóbbiak jelentették az egyik kedvelt fotótémáját.

1990-ben készített egy ma már ritkaságnak számító felvételt az akkori egerszalóki termálfürdőről, a 2000-ben megjelent Magyarország Madártávlatból című könyvében is rengeteg vízparti és fürdős fotó található. A „helikoptersanyi” kezdetű email-címéről a Termál Online-nak is rendszeresen küldött a fürdőkkel kapcsolatos fotókat, – nem csak légi felvételeket – annak idején a Cascade barlangfürdőről is tőle kaptuk az első képeket. A vízparti és a fürdős fotóiból mutatunk be most néhányat.

Hévíz

Hévíz termálfürdőHévíz a magasbólZalakaros

Zalakaros légi fotókZalakaros légi fotókMezőkövesd

Mezőkövesd gyógyhelyMezőkövesd légi fotóMiskolctapolca

Miskolctapolca Barlangfürdő légi fotóMiskolctapolca Barlangfürdő légi fotóMiskolctapolca Barlangfürdő légi fotóBalaton

H. Szabó Sándor BalatonH. Szabó Sándor Balaton

Siofoki partoknal a Kelen kirandulohajoEger

Egri Termálfürdő

Egri TermálfürdőHatvan

Hatvani strand

Hatvani strandHatvani StrandfürdőBerekfürdő

Berekfürdői termálfürdőJászárokszállás

Jászárokszállás Strandfürdő

H. Szabó Sándor (1953-2017)

H. Szabó SándorFotó: Kovács Attila / MTI