Az elmúlt időszakban többféle fejlesztési programot is bejelentettek Hévízen. Az üdülőhely uniós támogatást nyert a Korok és Borok nevet viselő projektjére. Ez egy másfél kilométeres sétaút építését jelenti az egregyi településrészen. (Maga Hévíz 1946-ban Hévízszentandrás és Egregy községek egyesítésével jött létre). A száz százalékos támogatással megvalósuló program azért is jelentőséggel bír, mert eddig Egregy városrész kevesebb figyelmet kapott a fejlesztések terén.

Most közel 500 millió forinból Hévíz történelmét bemutató sétautat alakítanak ki, a vársorészben található műemlékeket felújítják, továbbá rendezvénytér, fűszerkert épül és a játszótér is bővül. A városvezetés reményei szerint mindez segíti Hévízt abban, ne legyen túlzottan egypólusú – a tófürdő köré szerveződő – a turisztikai kínálatuk.

 

Egy másik projekt is segíti Egregy fejlődését, ugyanis kerékpáros dokkolópontok is létesülnek a településrészen. Ez egy kerékpár-barát program keretében valósul meg, a fürdőhely több részén is bicikli-dokkolókat alakítanak ki. A Kerékpáros Oázis nevet kapott közbringa-projektre 83 millió forintot szánnak, a lényege pedig az lesz, hogy a dokkolókból szabadon elvihetők a kerékpárok, amelyek valamelyik másik dokkolóponton lerakhatók. Ilyen pontok a tófürdő hátsó bejáratánál, a nagy parkolónál, a polgármesteri hivatalnál, illetve a korábban említett egregyi részen létesülnek. Így akár ezekkel a biciklikkel is kirándulást tehetnek majd az új sétaúthoz a Hévízen pihenő vendégek.