• Bővítik a komáromi termálfürdőt, aminek révén főként a szezonon kívüli kínálata erősödik a Brigetio Gyógyfürdőnek.

  • Élménymedence, sodrófolyosó és pezsgőmedence is lesz a fedett élményfürdőben.

Hamarosan egy új fedett részleggel gazdagodhat a komáromi Brigetio Gyógyfürdő. A részben pályázati forrásból, részben önerőből tervezett beruházás részleteinek kidolgozása, a pontos műszaki tartalom meghatározása jelenleg gőzerővel folyik – adta hírül a héten a település önkormányzata.

A fürdőfejlesztés célja, hogy bővüljön a fürdő őszi-téli kínálata, így még vonzóbb úti céllá válhasson. Az új fürdőegység egészen különlegesnek ígérkezik. Az elképzelések szerint ugyanis az új épület a római kori kultúrtörténeti elemeket idéző, mégis modern, a mai igényeknek megfelelő megjelenésű lesz.

Az új családi beltéri medencét római kori hangulatban alakítják majd ki, egyfajta „barlangfürdőt” hozva létre. A fürdőtérben a római légió ikonikus eszközei, emblematikus ókori szobrok, tárgyak is kiállításra kerülnek, sőt a panorámaablakokat is a helyi ásatásokon készült képek fogják díszíteni.

A fejlesztés révén a következőkkel bővül a Brigetio Gyógyfürdő kínálata:

– 200 négyzetméteres rekreációs elemekkel ellátott élménymedence

– Sodrófolyosó és pezsgőmedence

– Kettéosztott vízterű, élmény- és játékelemekkel ellátott gyermekmedence

– Csúszdák, pihenőterek, baba-mama szoba és további családi kiszolgáló egységek

Brigetio fedett élményfürdő látványterv

A Brigetio Gyógyfürdőhöz kapcsolódó aktuális információ, hogy október 14-én és 15-én a kültéri gyógyvizes medencéik karbantartás miatt zárva lesznek. A medencék várhatóan szerdától használhatók újra. A munkálatok alatt a fürdő többi része zavartalanul üzemel.