• A következő hetekben, hónapokban jó néhány fürdőben karbantartási szünetet tartanak.

  • Néhány helyen közel két hétre, máshol csak három napra zárnak be.

A január, illetve úgy általában az első negyedév kisebb forgalmú időszaknak számít a fürdők szempontjából. Nem véletlen, hogy sok helyen ilyenkorra időzítik a szükséges karbantartási munkálatokat.

Néhány termálfürdő már meg is hirdette, hogy januárban pár napig teljesen zárva lesznek. Érdemes erre figyelni, nehogy a fürdő bejáratnál szembesüljünk a zárva táblával.

Miskolctapolca: a Barlangfürdőben és a hozzá tartozó Barlang Aquaterápián már-már hagyománya van a januári üzemszünetnek. A korábbi években a leállás idejére hétvégi szárazlábas túrákat is szoktak szervezni, amikor az érdeklődők idegenvezető kíséretével bejárhatják a víz nélküli Barlangfürdőt. Még nem hirdették meg, hogy idén lesz-e ilyen túra, de ha igen, akkor érdemes rá jelentkezni. A lényegre térve: január 21-én (hétfőn) kezdődik az üzemszünet és január 31-ig (csütörtök) tart, február 1-jétől látogatható újra a fürdő és a gyógyászati részleg. Így néz ki a fürdő egyik medencéje, amikor nincs benne víz:

Miskolctapolca Barlangfürdő víz nélkülLakitelek: a jelentős fürdőfejlesztés előtt álló Gyarmati Dezső Tanuszoda és Termálfürdő január 14. és 18. között (hétfőtől péntekig) tartja az idei első karbantartási szünetét. Január 19-től (szombat) várják újra a vendégeket.

Leányfalu: mindössze három napig kell a nélkülözni a Lakiteleki Termálfürdő szolgáltatásait. A karbantartási szünet január 28-án, 29-én és 30-án lesz esedékes. Január 31-én (szerda) reggel 6-kor már várják is a korán kelő fürdőzőket.

Hajdúszoboszló-Hungarospa: az Árpád uszodában lesz egy közel kéthetes leállás. Egészen pontosan január 21. és február 1. között nem látogatható az uszoda, február 2-án (szombat) nyitnak.

Mezőkövesd: ugyan nem januári leállás, de említsük meg, mert nagyon korrekt módon a Zsóry Gyógyfürdő már most meghirdette a tavaszi karbantartási szünetét, ez pedig majd március 25. és 31. között lesz esedékes, április 1-jén nyitnak ki újra.