• Több országban már májusban megnyitják a fürdőket, de amennyiben növekedne a koronavírusos betegek száma, akkor lefújhatják a lazításokat.

  • Hajdúszoboszlón azt remélik, hogy legkésőbb július elsején megnyithatják a strandot.

Egyre több hírt lehet arról hallani, hogy egyes európai országokban már konkrét céldátumok vannak a fürdők újbóli megnyitására. Persze ez nem azt jelenti, hogy az összes fürdő egyből meg is fog nyitni ezekben az országokban. Az pedig igazán nagy kérdés, hogy a vendégek miként reagálnak majd erre a lehetőségre? Ki vannak-e már éhezve a fürdőlátogatásra, vagy tartanak még tőle? Mindenesetre május végére ezen a téren okosabbak lehetünk.

Ausztriában a szállodákkal és az éttermekkel párban a fürdők is megnyithatják a kapuikat május közepén. Már azt is lehet tudni, hogy június 4. és július 2. között belföldi turisztikai kampány indul Ausztriában. Az nehezebb kérdés, hogy a beutazóforgalom mikor indulhat meg, hiszen a turisták elvileg csak negatív, négy napnál nem régebbi koronavírus teszttel léphetnek be az országba. Viszont a nyárra, a turizmus élénkítése érdekében kétoldalú megállapodásokra készülnek azokkal az országokkal, ahol szintén sikerült megfékezni a járványt. Állítólag Németországgal mindenféleképpen szeretnének ilyen megállapodást kötni.

Szerbiában május 11-től nyithatnak meg fürdők, illetve ettől a naptól kezdve lesznek újra látogathatók a szállodák is. Jelen állás szerint Csehországban május 25-től nyithatják meg kapuikat a fürdők.

Szlovákiában a magyarországinál jóval szigorúbb korlátozások voltak érvényben az elmúlt hetekben. Ezek közé tartozott, hogy március 13-tól a fürdőknek be kellett zárniuk. Szlovákiában a szabályok lazítását négy ütemben tervezik, amin belül a fürdők nyitása a negyedik fázisban lesz esedékes.

Miután a lazításokat már a héten elkezdik és kéthetente jöhetnek az újabb könnyítések, így leghamarabb június 3-án nyithatnak ki újra a szlovákiai fürdők. Ugyanakkor, amennyiben azt tapasztalják, hogy megugrik a koronavírusos fertőzöttek száma, akkor az egyes fázisok időtartalma tolódhat.

Vadas fürdő Párkány élménymedence

Magyarország tekintetében ilyen konkrét dátumokat még nem tudni, de amennyiben a fenti országok tapasztalatai kedvezőek lesznek, akkor az irányadó lehet számunkra is. A napokban az MTI érdeklődésére Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere arról beszélt, hogy legkésőbb július elsején szeretnék megnyitni a hajdúszoboszlói strandot.

Hajdúszoboszlón már a nyitás után bevezetendő óvintézkedésekre is gondolnak. Czeglédi Gyula ezek közé sorolta a fürdővendégek hőmérőzését a beléptetéskor, fertőtlenítőszerek kihelyezését, a belépők számának maximálását a fedett részlegekben, a termál- és élményfürdőben. A Hungarospa fürdőkomplexum munkatársai egyébként jelenleg szabadságon vannak, de április végén megkezdik a szezonra való felkészülést.