• Reagálnak az enyhébb időjárásra a nagymegyeri termálfürdőben és már áprilisban megnyitnák a szabadtéri medencéiket.

  • Jó vendégforgalommal zárták az elmúlt esztendőt.

 

Szlovákia legjelentősebb termálfürdői közé tartozik a nagymegyeri Thermal Corvinus. A település, illetve a fürdő a határtól 12 kilométerre, vagy ha így egyszerűbb betájolni: Győrtől 25 kilométerre, Komáromtól 34 kilométerre található. A létesítmény 1974 óta működik, de az elmúlt években jelentős fejlesztéseket valósítottak meg, legutóbb tavaly adtak át egy komoly beruházást.

Utóbbi egy hullámmedencét, négyszintes ugrómedencét, sodrófolyót, sprayparkot jelent. A Parameter.sk cikke szerint ez látogatószámban és árbevételben is meghozta az eredményét. A Thermal Corvinus ugyanis 2019-ben 10 százalékkal, 714 ezerre növelte a látogatóinak a számát. Az árbevételük pedig elérte az 5,5 millió eurót, ami egymillió eurós növekedést jelent 2018-hoz képest.

Ráadásul mindezt úgy sikerült produkálniuk, hogy a város tulajdonában lévő fürdőnek rendkívül szigorú gazdálkodást kellett folytatnia, mert komoly hiteltörlesztési kötelezettségük van a beruházásaikat finanszírozó pénzintézet felé.

A jövőben kevésbé látványos, de a zavartalan működés érdekében halaszthatatlan fejlesztéseket is meg kell valósítaniuk. Ezek közé tartozik a mosdók korszerűsítése, az öltözőszekrények folyamatos cseréje és a belépőcsarnok funkcionalitásának újragondolása. Szintén a terveik közé tartozik, hogy online belépőjegyek vásárlására és kinyomtatására alkalmas terminált telepítenek a bejárathoz, ami felgyorsíthatja a fürdőbe való bejutást, különösen a forgalmas kánikulai napokon.

Thermal Corvinus termálmedence

A fürdő vezetősége igyekszik reagálni az elmúlt időszakban tapasztalt enyhébb időjárásra, ezért azt tervezik, hogy jelentősen előrehozzák idén a szabadtéri részleg nyitását. Ez azt jelenti, hogy a főszezoni medencekínálatuk várhatóan már áprilistól elérhető lesz a vendégek számára.

A Thermal Corvinusban egyébként jelenleg hét fedett (köztük egy félfedett – a fenti képen) medence, valamint hat szabadtéri medence található. Előbbiek egész évben, utóbbiak pedig a – várhatóan idén előbb kezdődő – strandszezon idején használhatók.