• A következő egy hónapban még a vendégek rendelkezésére áll a szegedi Anna Fürdő.

  • December 19-től azonban közel három hónapos téli leállást tartanak, de egyes szolgáltatásokat majd ekkor is biztosítanak.

Október közepén derült ki, hogy a szegedi Anna Fürdőt közel három hónapra bezárják a magas energiaárak miatt. A létesítmény december 19. és március 3. között nem fogad fürdővendégeket.

Ugyanakkor a fürdő mai közlése szerint egyes szolgáltatásaik majd ebben az időszakban is elérhetők maradnak. Ezek közé tartoznak a szakorvosi rendelések, de az időpontokban változás lesz. Ezen túl néhány kezelést továbbra is igénybe vehetnek a vendégek.

Továbbra is elérhetők maradnak az ultrahangos, a lézeres, a mágneses, a galván, az iontoforézises, a diadinamikus, az interferencia, a TENS és az izomstimuláló/szelektív ingeráram kezelések. Magyarán az elektroterápiás megoldások. Mindezeken túl szárazföldi egyéni és csoportos gyógytornára is lehetőség lesz. Viszont a fürdőkezelések szünetelnek ebben az időszakban.

Anna Fürdő éjszaka

Az Anna Fürdő önkormányzati tulajdonú, a város közgyűlése döntött a bezárásról. Szeged másik fürdőjét, a Napfényfürdő Aquapolist mindez nem érinti (itt fürdőgyógyászati kezelések is elérhetők). A Napfényfürdő Aquapolis a Hunguest Hotels Zrt.-hez tartozik és a korábbi közlésük szerint továbbra is üzemeltetik a létesítményt. Ez már csak azért is érdekük, mert a fürdőhöz kapcsolódik saját szállodájuk, a Hunguest Hotel Forrás.