Az elmúlt héten debreceni és hajdúszoboszlói küldöttség járt Moszkvában. Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere, Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere, valamint a velük utazó turisztikai szakemberek egy idegenforgalmi rendezvényen vettek részt – írja a Dehir.hu. A prezentációk során egyrészt a debreceni repülőteret, a térség egészségturisztikai szolgáltatásait, valamint a programkínálatot mutatták be az érdeklődőknek.

A tapasztalatok szerint az oroszok elsősorban a gyógyvíz, valamint a gyógyászati szolgáltatások miatt érkeznek Debrecenbe, illetve Hajdúszoboszlóra, de egyre inkább keresik a magas szintű orvosi ellátási lehetőségeket is. Az orosz vendégkör becsalogatása mellett szól az is, hogy a turistáik hosszabb időt, általában több hetet töltenek a hazai üdülőhelyeken.

Debreceni reptér

Debreceni reptér: ide érkezhetnének az oroszok

Jó példa volt erre az a két évvel ezelőtti kezdeményezés, amikor egy orosz utazási iroda és a hajdúszoboszlói hotel együttműködése révén beteg orosz gyerekek és szüleik érkeztek – több turnusban – a debreceni repülőtérre, ahonnan busszal utaztak tovább az üdülőhelyre.