• A Dagály Fürdő törzsvendégei attól félnek, hogy végleg megszűnhet a kedvenc fürdőjük.

  • Szeptemberben lesz a 67. évfordulója a fürdő megnyitásának, de akkor lehet, hogy már zárva lesz a Dagály

Mentsük meg a Dagály Fürdőt néven a Facebookon szerveződnek a fürdő törzsvendégei, akik a kedvenc helyük miatt aggódnak. A strandfürdő a múlt hónapban került át a fővárostól az állam tulajdonába, a területre ugyanis a 2017-es vizes vb-hez kapcsolódó – 40 milliárd forintba kerülő – építkezés miatt volt szüksége az államnak. Jelenleg azonban semmi biztosat nem tudni arról, hogy mi lesz a tavaly 460 ezres vendégforgalmat bonyolító és 606 millió forintos árbevételt elérő strandfürdő sorsa.

Dagály termálfürdőAnnyit lehet tudni, hogy augusztus utolsó napján bezárják a fürdőt (bár vannak pletykák arról, hogy ezt év végéig meghosszabbítják) és sokan attól tartanak, hogy ez a fürdő végét fogja jelenti. Az ettől való félelem hívta életre a fent említett facebookos oldalt is. A Dagály végleges bezárása ellen tiltakozók egyébként azt hangsúlyozzák, hogy nekik semmi bajuk a vizes világbajnokság rendezésével és az ahhoz kapcsolódó fejlesztésekkel, pusztán azt szeretnék, ha megmaradna a kedvenc fürdőjük.

A fővárosi fürdők többségét működtető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy készek lennének az építkezés teljes ideje alatt a Dagály működtetésére, de a döntés nem az ő kezükben van. A fürdő esetleges bezárása esetén egyébkén dolgozókat nem bocsátanának el. Az 58 dagályos alkalmazottat a többi fürdőjükben el tudják helyezni.

Ma volt egyébként az utolsó nap, hogy a strandfürdő gombamedencéjét használni lehetett. Holnaptól lezárják és a hírek szerint elbontják a 2002-ben felújított medencét.

A Dagály 1948. szeptember 4-én nyitotta meg a kapuit. Sokáig azonban a Szabadság Strandfürdő nevet viselte, bár a vendégek már akkoriban is Dagályként emlegették. A fürdő már csak azért is kedvelt, mert itt elérhetőek az OEP által támogatott gyógyászati szolgáltatások, a medencék részben gyógyvízzel, részben termálvízzel vannak feltöltve, de a kifejezetten úszni járók is megtalálják a számításukat. Ráadásul a Dagály – eddig – a téli időszakban is nyitva tartott.

A fenti frissebb fotók a Mentsük meg a Dagály Fürdőt Facebook oldalról származnak.