• Szabadtéri gyógymedencékkel és fürdőgyógyászati kezelésekkel a téli időszakban is várja vendégeit a Kabai Városi Gyógyfürdő.

  • A héten árat emeltek, de még így is az olcsóbb fürdők közé tartoznak.

Jó látni, hogy minden korábbi félelem és riogatás ellenére nagyon sok kisebb termálfürdő is talpon tudott maradni. Ezek közé tartozik a Kabai Városi Gyógyfürdő is. A kisváros Debrecentől nagyjából 40 kilométerre, Hajdúszoboszlótól 20 kilométerre található. Kizárólag szabadtéri medencékkel rendelkezik a kabai fürdő, de gyógyászati kezeléseket is kínálnak.

A település központjában működő gyógyfürdő mindig is az olcsóbb helyek közé tartozott. Ez még azután is igaz, hogy a héten, február elsején emelkedtek a gyógyfürdőbe szóló belépők árai. Erről január közepén tárgyalt és döntött a város képviselő-testülete. 500 forintos emelést tartottak szükségesnek. Ez azt jelenti, hogy egy felnőtt napi belépő esetén 2000 forintra, a diák és nyugdíjas jegyeknél 1500 forintra nőtt az ár. De a nyitvatartás utolsó három órájában, továbbá a helyi lakosoknak kedvezményt biztosítanak ezekből a jegyárakból.

A fürdő egyébként még egy napirendi pont kapcsán került említésre a képviselő-testületi ülésen. Szükségessé vált ugyanis a vízforgató-szivattyú hajtómotorok javítása. Az agresszív sós víz ugyanis idővel károsítja ezeket a villanymotorokat. Az ülésen Szegi Emma polgármester elmondta, hogy ezeknek a teljes cseréje nagyon drága lett volna, de találtak egy debreceni céget, amely vállalta a javításukat, a cseréhez képest jóval olcsóbban. Ugyanakkor ez is nettó 1,33 millió forintos költséget jelentett, amit megszavaztak a képviselők.

Akik ellátogatnának a gyógyfürdőbe, figyeljenek arra, hogy a mostani, szezonon kívüli időszakban a hétfő mindig szünnap. Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között tartanak nyitva.

A fürdő minősített gyógyvízzel rendelkezik és helyben többféle kezelés is elérhető. Ezek közé tartozik az orvosi gyógymasszázs, a víz alatti vízsugármasszázs, a víz alatti csoportos gyógytorna, valamint az elektroterápiás kezelések.

Kabai gyógyfürdő termálmedencéje

Ide kattintva olvashat néhány gyógyfürdőről, amelyek most kedvező áron kínálják a támogatott fürdőgyógyászati kezeléseket.