Az egyszerre két hotelt igazgató Katz Pétert választotta a Magyar Szállodaszövetség az Év Szállodásává. A szakember a Danubius Health Spa Resort Bük és Sárvár szállodákat vezeti. Katz Péter egy évvel ezelőtt is kapott már elismerést, amikor Pro Turismo díjban részesült a hazai és nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végzett munkájáért.

Az 54 éves Katz 1984-ben végzett a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Első munkahelye a budapesti Grand Hotel Royal volt, ahol még a főiskola alatt felszolgálóként, majd portásként dolgozott. 1985-től kezdve hat éven át szobafőnökként tevékenykedett a Radisson Béke Hotelben. A 90-es évek elején front office manager-helyettes volt a bécsi Pannonia Hotel Internationalnél. 1994-ben visszatért a budapesti Radisson szállóba, ahol főportásként dolgozott, öt évvel később pedig front office managerré nevezték ki.

A 2001-ben MBA diplomát is szerző szakember első igazgatói megbízatása a fővárosi Hotel Stadionhoz kötődik, ahol 2004-től 2007-ig dolgozott. 2007 novemberében, azaz pontosan öt évvel ezelőtt nevezték ki a Danubius Hotels bükfürdői és sárvári szállodáinak az élére. (A büki szálló ősztől all inclusive hotel lett, erről még a nyáron írtunk).