• Jövő nyáron rá sem lehet majd ismerni a budapesti Paskál Fürdőre, annyira megújul.

  • Mutatunk látványterveket a fürdőről.

Jövő év júniusától kezdve már egész évben üzemelni fog a fővárosi Paskál Fürdő. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek ugyanis kiemelt célja, hogy a termálvízzel rendelkező, de jelenleg csak a nyári szezonban üzemelő fürdőit átállítsa az egész éves működésre. A Paskál már a múlt hét elején bezárt és ezzel párhuzamosan megkezdődött a fürdő fejlesztése.

Paskál Fürdő

Ennek során egy közel 1400 négyzetméteres új fürdőépületet alakítanak ki. Ennek a földszinti részén tanmedence, baba medence, gyógyvizes medence, vízi bár fog működni, de a beruházás keretében egy külső-belső élménymedencét is építenek.

Az eddig is működő kültéri medencéket felújítják és szét fogják választani a rombusz, illetve téglalap alakú medencéket, utóbbit télen is működtetni fogják. Mindezeken felül szaunákat is kialakítanak, köztük egy fával fűtött orosz rönkszaunát. A fürdőfejlesztés körülbelül 1,1 milliárd forintba fog kerülni és 2016 júniusáig tart.

A Paskál a fiatalabb budapesti fürdők közé tartozik, hiszen 1989-ben nyitotta meg a kapuit. A fürdő vízellátását egy 70 Celsius-fokos termálforrás biztosítja. Az átépítés után ilyen lesz az új Paskál Fürdő:

Paskál fürdő

Paskál fürdő