Szorosabbra vonja együttműködését a térség turisztikai és gazdasági fejlesztéséért Debrecen és Hajdúszoboszló – jelentette be a két település polgármestere a fürdővárosban tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, miután áttekintették a közös munka részleteit.

Papp László Debrecen és Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere egybehangzóan hangsúlyozta, hogy a két város nem riválisa, hanem partnere egymásnak, közös érdekük, hogy a turisztikai fejlesztésekkel minél több látogat vonzzanak a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó térségébe.

Czeglédi Gyula utalt rá, hogy városuk a hazai turizmus egyik fellegvára. Hajdúszoboszlón található Közép-Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, a turisták a pandémiát megelőző években átlagosan 1,3 millió vendégéjszakát töltöttek náluk. Ez tavaly jelentősen visszaesett. Reményét fejezte ki, hogy 2022-ben újra elérik a korábbi látogatottságot.

Hajdúszoboszló „több lábon állása érdekében” ipari park nyitását tervezik, és ebben Debrecen város- és gazdaságfejlesztési cége, az EDC segítségére is számítanak – számolt be a polgármester az együttműködés egy újabb területéről. Arról is megállapodtak, ha elkészülnek a 4-es főközlekedési út két város közötti kétszer kétsávosításának kiviteli tervei, Debrecen és Hajdúszoboszló önkormányzata közösen fordul a kormányhoz a munkálatok költségének biztosításáért.

Papp László meggyőződésének adott hangot, hogy a térség Magyarország egyik legfontosabb turisztikai értéke. Utalt rá, hogy újraindul a debreceni repülőtér, ahol további jelentős fejlesztéseket terveznek a kormánnyal. A debreceni városvezető reményét fejezte ki, hogy hamarosan újra közlekednek a repülők Tel-Avivba és Moszkvába, de tervezik új keleti desztinációk megnyitását is, ahonnan sok turista célpontja lehet Hajdúszoboszló.

Papp László emlékeztetett rá, hogy 21 térségbeli település részvételével megalakították a régiós együttműködési tanácsot, de a járványhelyzet miatt a munkát nem tudták megkezdeni. Most újraindulnak: a települések együttműködése több területre, köztük a közlekedésre, az oktatásra, a kultúrára, a településüzemeltetésre, a környezetvédelemre, a turisztikára és a sportra is kiterjed a jövőben – fűzte hozzá.

(MTI)