• A termálvízzel együtt feltörő metángázt, valamint a víz hőjét is hasznosítják a fürdőkomplexumban.

  • Az év eddigi része nagyon jól alakult Hajdúszoboszlón.

Még múlt héten, a Turizmus Világnapja alkalmából készített egy tudósítást a Hajdúszoboszlói Televízió. Ebben Czegle-Pinczés Enikő, a Hungarospa Zrt. idén tavasszal kinevezett vezérigazgatója beszámolt a fürdő helyzetéről is. Elmondta, hogy az energiaválság és a gazdasági nehézségek ellenére semmilyen bezárást nem terveznek. Ezt fontos hangsúlyozni, hiszen az egész város turizmusa a fürdőkomplexumra épül.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy nem pusztán kincstári optimizmusról van szó, ugyanis a fürdő alapinfrastruktúrája lehetővé teszi a megújuló energiaforrások használatát. Így például hasznosítják a termálvízzel együtt feltörő metángázt, valamint a vízből kinyert hőenergiával fűtik az épületeik többségét. Emiatt nem fenyegeti a Hungarospát, hogy bármely üzletáguk bezárására kényszerüljenek.

Elhangzott az is, hogy az idei év eddigi része nagyon jól alakult Hajdúszoboszló turizmusa szempontjából, mostanában lépik át az egymilliomodik vendégéjszakát. Jó nyári szezonja volt a fürdőnek is, megközelítették a 2019-es számokat.

A gyógyfürdőjük az év hátralévő részében is három fedett és négy szabadtéri medencével, valamint több mint 40 gyógyászati szolgáltatással várja a vendégeket. Az Aqua-Palace élményfürdőben pedig továbbra is 15 medence áll a fürdőzők rendelkezésére.

Érdemes megnézni a lenti videót, mert ebben visszatérő vendégek is beszámolnak a tapasztalataikról és a gyógyulásuk történetéről.