-
Egyik helyen péntekig, a másik fürdőben vasárnapig tartanak a munkák.
-
Közös pont, hogy ez mindkét helyen csak az élményfürdőt érinti, a többi fürdőegység ebben az időszakban is a vendégek rendelkezésére áll.
Ma reggeltől a megszokott őszi karbantartás miatt tárva tart a Gyulai Várfürdőhöz tartozó AquaPalota élményfürdő. A munkák november 6. és 10. között, azaz hétfőtől péntekig tartanak. November 11-én, szombaton már újra is nyitják az élményfürdőt.
Kaposváron a Virágfürdőben is vízcsere és karbantartás kezdődött, ami szintén az élményfürdőt érinti. Náluk ez egész héten, november 6. és 12. között tart, tehát majd jövő hétfőn, november 13-án nyitnak újra.
A Virágfürdő esetében fontos tudni, hogy az újranyitást követően a belső élménymedencék és a kültéri jacuzzi áll majd a fürdőzők rendelkezésére. A kültéri élménymedence további munkálatok miatt ideiglenesen zárva tart. Illetve az újranyitástól kezdődően változik az élményfürdő hétköznapi nyitvatartása. Jelenleg hétfőtől péntekig délben nyitnak, de jövő héttől majd 15 órától 20 óráig lesz látogatható az élményfürdő részleg. Az változatlan, hogy szombaton és vasárnap egész napos üzemrenddel (9-től 20 óráig) tartanak nyitva.
Az élményfürdős karbantartások idején Gyulán és Kaposváron is üzemel a fürdőkomplexumok többi része.
Itt olvashat arról, hogy Zalakaroson idén tovább tart nyitva a szabadtéri gyógymedence.