• A takarékosság és a költségek csökkentésére való törekvés eddig is meg volt bennünk, de most a fontossága még jobban felértékelődött – mondja Szabó-Finster Judit, a Barack Thermal Resort sales és marketing vezetője.

  • A tiszakécskei üdülőkomplexumban 52 Celsius-fokos gyógyvízzel fűtik a szállóegységeket és a fürdőt, hamarosan pedig egy napelemparkot is építenek, így a működésüket nem veszélyezteti az energiaválság.

– Milyen évet zárt 2022-ben a Barack Thermal Resort? Mennyire elégedettek?
– Nem panaszkodhatunk. A nehézségek új, nem szokványos helyzeteket teremtenek, amelyekre nem lehet felkészülni, azonban ilyenkor előtérbe helyeződik a kiváló csapatmunka, a gondos, adatalapú és megfontolt tervezés, amelyek úgy gondolom cégünkre mind jellemzők.

A pandémiás időszak, a háború és a vele járó válság olyan megoldásokat és készségeket kívánnak meg tőlünk, amelyek eddig is rendelkezésre álltak, de kissé háttérbe szorultak. Hisz a takarékosság és a költségek csökkentésére való törekvés eddig is meg volt bennünk, de most a fontossága még jobban felértékelődött. Összességében elmondhatjuk, hogy a kialakult helyzethez mérten jó évet zártunk.

– A vendégkörüket egyébként jellemzően kik alkotják?
– Mivel Tiszakécske a Dél-Alföldön, mondhatjuk az „ország közepén” helyezkedik el, így igen szerteágazó, hogy honnan érkeznek vendégeink. Illetve az is befolyásolja még a vendégkört, hogy szállóvendégekről vagy napi fürdőző vendégekről beszélünk-e. Azonban mind a két esetben elmondhatjuk, hogy Budapestről és vonzáskörzetéből igen sok vendég látogat el Tiszakécskére. Fürdővendégeink nagy része a környező városokból, úgy mint Kecskemét, Szolnok, Cegléd és Nagykőrös érkezik. Kempingünk révén pedig sok német senior lakóautós törzsvendégünk van.

Tiszakécskei Barack fürdő télen

– Az energiaválság mennyire érintette érzékenyen az üdülőkomplexumot?
– A Barack Thermal Resort szíve és „hajtó motorja” a kiváló, 52 Celsius-fokos gyógyvíz, mely nem csak egészségünkre van jótékony hatással, hanem komplexumunk energiafelhasználására is. Ugyanis csak konyháinkban használunk minimális gázt, szállóegységeinkben és a fürdőben mindent a mélyről feltörő gyógyvíz fűt. A megnövekedett villamosenergia költségeinket pedig majd egy saját forrásból történő napelempark beruházás csillapítja, amely várhatóan az első negyedévben el is készül.

– Akkor az ugye kijelenthető, hogy a következő hónapokban is zavartalanul fog üzemelni a Barack Thermal Resort?
– A Barack Thermal Resort egész évben nyitva tart, sőt a téli időszakban pénteken és szombaton hosszított nyitvatartással üzemel, ami azt jelenti, hogy reggel 9 órától este 10 óráig tartunk nyitva, további napokon pedig este 8 óráig. Mindezek mellett minden hónapban tartunk éjszakai fürdőzést, amikor gyógy- és élményfürdőnk éjfélig tart nyitva.

Barack fürdő külsőmedence

– Várható-e valamilyen újdonság, fejlesztés 2023-ban?
– 2023-ban célul tűztük ki, hogy kollégáink képzésére fektetjük a hangsúlyt, így egy jelenleg is folyó képzéssorozaton vehetnek részt. Illetve a 2023-as év a tervezés éve, több projektünk tervezése is folyamatban van, amelyekkel a vendégélményt és az ő kényelmüket kívánjuk még magasabb szintre emelni. Azonban az, hogy ezen projektekhez kapcsolódó beruházások mikor kezdődhetnek meg nagyban befolyásolja a gazdasági helyzet alakulása. Elmondhatjuk, hogy igyekszünk több forgatókönyvvel is készülni és reméljük a legjobbakat.

Barack Thermal Hotel nyugágyak