• Éppen ma ünnepli megnyitásának 90. évfordulóját a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexum.

  • 1927 nyarán kis fövenyfürdőként indult, ma már az ország legnagyobbjának számít a szoboszlói fürdő.

Az 1920-as évek elején Hajdúszoboszló még egy kis mezőváros volt, alig több mint 15 ezer lakossal. Egy szénhidrogén-kutatási program keretében 1924 nyarán érkezett a településre a hazai hévízkutatás legnagyobb szaktekintélyének számító Pávai Vajna Ferenc és a település Bánomkert nevű részén jelölte ki az első mélyfúrás helyét.

A siker nem jött könnyen, a munkálatok egy évig tartottak és 1925 októberében, 1091 méter mélyről tört fel a 73 Celsius-fokos termálvíz. Ez eleinte elfolyt a környék árkaiba és a korabeli szokásoknak megfelelően sokan már akkor is kezdetleges fürdőkúrákat vettek a vízben. Eleinte az ő tapasztalataik, majd a víz vegyelemzése is rámutatott arra, hogy gyógyászati szempontból is értékes termálvízről van szó.

Hajdúszoboszló városa a kedvező véleményeken felbuzdulva egy fürdő építése mellett döntött. Az anyagi lehetőségek miatt első körben egy egyszerűbb fövenyfürdőt létesítettek és adtak át 1927. július 26-án, ennek ünnepeljük ma a 90. évfordulóját.

A fürdő az első szezonjában is több vendéget vonzott a várnál, ezért még 1927-ben kijelöltek egy 20 hektáros területet a bővítésére, s 1928-ban már az első medencéket is beüzemelték.

A fürdő ettől kezdve nagyon gyorsan fejlődött. Egy 1948-as filmhíradóban már a legjobb „hőforrásfürdőként” emlegették a hajdúszoboszlóit.

A Hungarospa 30 hektáros strandjánál jelenleg nincs nagyobb az országban. A 90 éves fürdőkomplexumban mindenki megtalálhatja a számítását, az extrém csúszdák szerelmeseitől kezdve egészen a gyógyvíz és gyógykúrák miatt érkező vendégkörig.

Ilyen volt a fürdő 1930-ban:

Hajdúszoboszlói fürdő 1930Ilyen 1939-ben:

Hajdúszoboszlói fürdő 1939Egy 1940-es felvételen:

Hajdúszoboszlói fürdő 1940És ilyen manapság:

Hungarospa tradicionális strandfürdőFekete-fehér fotók: Fortepan