• Három nap alatt 16 ezer vendég kereste fel a park- és élményfürdőt, ezzel az idei vendégszámuk már meghaladta a 100 ezret.

  • Nem véletlenül kedvelik ennyire a nyíregyházi fürdőt.

Még a múlt hétvégi kánikula idején rengetegen keresték fel Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőt – derült ki a Nyíregyházi Televízió tudósításából. A park- és élményfürdőnek pénteken, szombaton és vasárnap összesen 16 ezer vendége volt. Ez azt jelenti, hogy az idei strandszezonban a park- és élményfürdő már átlépte a 100 ezres vendégszámot – számolt be Podlovics Lajos, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. értékesítési vezetője.

Nem kell sokat várni a 200 ezres vendégszámra sem, az értékesítési vezető úgy saccolta, hogy ezt augusztus közepére már el is érheti a fürdő.

A tudósításból kiderült, hogy mindegyik medencének megvan a saját közönsége. Az 50 méteres medencét az úszást kedvelők, illetve a sportolni vágyók keresik fel. A nagy medence élményelemekkel van felszerelve, így a családok, gyerekek körében nagyon kedvelt. A termálvilágban pedig minden generáció megtalálhatja a számára kedves vizes élményeket.

Nyíregyháza SóstógyógyfürdőA fentiek mellett a strandfocizási és a strandröplabdázási lehetőség is nagyon kedvelt a fürdőzők körében. A park- és élményfürdőben egyébként naponta két alkalommal ingyenes vízi tornán is részt vehetnek a vendégek, a gyerekmedencénél pedig animátorok is dolgoznak.