• A hét egyik napján 15 évvel ezelőtti áron váltható belépő az Aquaticum Strandfürdőbe.

  • Az első két akciós napot már ki is hirdették.

Az idei a debreceni Aquaticum Strandfürdő utolsó szezonja. A szebb napokat is látott nagyerdei létesítmény bontását idén ősszel már biztosan elkezdik és egy teljesen új strandfürdőt építenek a helyére.

Nyilván sokan látogatnak el emiatt a strandra, hogy egy utolsót fürödjenek a régi létesítményben. Most egy plusz érvük is lehet erre, ugyanis a hét egy bizonyos napján csak 550 forintba kerül a belépőjegy.

Nagyerdei Strandfürdő

A „retró napokat” mindig előre beharangozzák a www.aquaticum.hu-n, illetve a fürdő Facebook oldalán. Egyelőre két akciós nap dátuma tudható előre: július 10. (hétfő), július 19. (szerda).

Ez egyébként jelentős kedvezményt jelent a teljes árhoz képest, hiszen egy felnőtt belépő 1300, a diák és nyugdíjas belépő pedig 1100 forintba kerül.

A nosztalgia jegyében a fürdőben – augusztus utolsó napjáig – egy retrófotó kiállítás is megtekinthető. Továbbá minden szombaton és vasárnap 13 és 18 óra között DJ szórakoztatja a vendégeket az úszómedencénél.