• 1985 nyarán nyitották meg a hévízi filmszínházat.

  • Néhány éve még a bezárás fenyegette, de mára országos szinten is az egyik legsikeresebb mozivá lépett elő.

  • Egy időben még autósmozi is működött Hévízen.

A kisebb településeken, ideérve a kisvárosokat is, egyre ritkábbak a működő mozik, a visszaeső látogatószám miatt sorra bedobták a törölközőt a filmszínházak. Hévíz ez alól kivétel. Az üdülőhelyen működő Fontana Mozi idén augusztusban ünnepelte megnyitásának a 30. évfordulóját. A Zala Hírlap még egy összeállítást is közölt az 1985-ös megnyitóról. A cikkből kiderül, hogy a Fontana akkoriban nem csak moziként, hanem üdülőhelyi klubként is üzemelt, így bowling pályát és sörözőt is magában foglalt.

Fontana mozi Hévíz

Nem sokon múlt, hogy a Fontana is a klasszikus mozik sorsára jusson, a 2000-es években visszaesett a látogatószám és felmerült a filmszínház bezárása. Sok más településsel ellentétben azonban a város önkormányzata inkább pénzt fektetett a Fontanába és megteremtették a digitális technológia bevezetésének, valamint ehhez kapcsolódva a 3D-s filmvetítésnek a lehetőségét. Ezek révén a korábban veszteséges filmszínház látogatószáma és bevétele is megugrott, s ma már a leglátogatottabb vidéki mozinak számít. 2013-ban 35 ezer, tavaly pedig pedig 40 ezer látogatót regisztráltak.

Hévíz mozi

Tavaly nyáron bevezették az online jegyvásárlást is, ami kedvelt a látogatók körében. A mozi sikerét jól mutatja, hogy szombat kora délutáni állapot szerint a 18 órai nagytermes filmvetítésre már a férőhelyeknek körülbelül a 60 százalékát elővételben lefoglalták.

Hévízen egyébként nem a Fontana volt az első mozi. A mozivilag.com-on olvasható írás szerint Hévízfürdő első mozija az Apolló Filszímház volt, ami 1912 júliusában kezdte meg a működését. A mai Fontana helyén 1959-ben nyílt meg az Alkotmány Filmszínház és nyaranként – 1964-ig – egy kertmozi is működött. Az Alkotmány mozit a 80-as évek elején bezárták és 1982-ben kezdték építeni a Fontana Filmszínházat.

Autósmozi Hévízen?

A rendszerváltás környékén nagy divatja volt az autósmoziknak, akkortájt több is létesült az országban. Az autósmoziban egy kis rádióadó révén sugározták a filmek hangsávját és az autórádiókat erre a frekvenciára kellett beállítani, így lehetett az autóban ülve mozizni. Egy ideig Hévízen is működött egy ilyen autósmozi a Nagyparkolóban. Az MTI archívumában megtaláltuk a megnyitásáról szóló közleményt is.

„1990. június 22., péntek – Új színfolttal gazdagodott világhírű gyógyüdülőhelyünk, Hévíz kulturális kínálata: pénteken este autósmozit nyitottak a nagyközség központi parkolójában. Zala megye első ilyen típusú vetítőhelye két hévízi magánvállalkozó és a Helikon Film együttműködése révén valósult meg. Az egyszerre 150 gépkocsit befogadó mozi vendégei egy 136 négyzetméter nagyságú ernyőn nézhetik az esténkénti két előadás filmjeit. A nézők kiszolgálására amerikai ötletet ,”vettek kölcsön,”: csinos görkorcsolyás lányok kínálják az üdítőket és édességet a kocsisorok között. (MTI)”