
Árat emelt ez a partiumi gyógyfürdő, de igazság szerint még így is olcsó
Az emelés csak szombatra és vasárnapra vonatkozik. Így szeretnék elérni, hogy kiegyenlítettebb legyen a vendégforgalom. Amúgy...

Kedden megnyitották az ország legkeletibb csúszdaparkját
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik városában működik a keleti országrész egyik legújabb és legnagyobb csúszdaparkja, amely igazi különlegességnek...

Barátságos és megfizethető: ezért szeretik ezt a vasi termálfürdőt
Már bő két hónapja nyitva tart a Borgátai Termálfürdő, ahol továbbra is kedvező ár-érték arányú belépőkkel...

Ez a Dunántúl egyik legerősebb gyógyvize, de csak nyáron érhető el
Van a Dunántúlon egy kimondottan magas ásványianyag-tartalmú gyógyvízzel rendelkező fürdő, ami talán széles körben kevésbé ismert....

300-an fürödtek a nyitónapon Európa legnagyobb heliotermikus tavában
Sok strandolni, pihenni és gyógyulni vágyó vendég érkezett már a pénteki nyitónapon is a Medve-tó strandjára....

Szuper kis hétmedencés termálfürdő a határtól két kilométerre
Akik szeretnek felfedezni új termálfürdőket, azoknak a nyári hónapokban érdemes felkeresniük ezt a felvidéki, a határ...

Olyan, mint egy termálvizes tó, pedig csak a nap melegíti és mától újra nyitva van
Ma indul a Medve-tó 2025-ös strandszezonja. A Szovátán található különleges tó vizének sókoncentrációja rendkívül magas, ennek...

Jutányos árú fürdőbelépőket kínál az ország legdélebbi strandja
Múlt hét szombatján elindult a 2025-ös szezon a kristálytiszta vizű Beremendi Strandfürdőben. Idén a felnőtt napijegyet...

Kevésbé ismert dunántúli termálfürdő, tavalyi jegyárakkal
Pénteken kezdetét vette az idei strandszezon a Dunántúl egyik szuper kis termálfürdőjében. A Tolna vármegyében található...

Nyit az Észak-Alföld egyik legolcsóbb termálfürdője: csak 2000 forint a felnőtt belépő
Szombaton kezdetét veszi az idei strandszezon a Jászság egyik kedves, családias hangulatú fürdőjében. A jászboldogházi strand...

Már nyitva a Dunántúl egyik legolcsóbb medencés fürdője
Továbbra is kedvező belépőárakkal várják a fürdőzőket Nagykanizsán. Az uszodához kapcsolódó strandon két medence áll a...