• Az emelés csak szombatra és vasárnapra vonatkozik.

  • Így szeretnék elérni, hogy kiegyenlítettebb legyen a vendégforgalom. Amúgy még így is nagyon kedvezőek a jegyáraik.

A Debrecentől 53 kilométerre található Hegyközszentmiklósi Gyógyfürdő az 1970-es években nyitotta meg kapuit. Már jó ideje a helyi református gyülekezet üzemelteti a fürdőt, amely sokáig csak egyetlen medencével rendelkezett.

Az elmúlt években azonban – saját forrásból – rákapcsoltak a fejlesztésekre. 2022-ben egy úszómedencét építettek, ami szezonálisan üzemel. Tavaly egy vadonatúj termálmedencét adtak át. A közelmúltban pedig felújították az 1971 óta működő régi termálmedencéjüket. Ez utóbbi tetővel fedett, így akár esős időben is érdemes felkeresni a fürdőt.

Egyre többen döntenek úgy, hogy meglátogatják a Hegyközszentmiklósi Gyógyfürdőt. Hétvégenként olykor már talán kicsit zavaró is volt a forgalom, emiatt a héten áremelést jelentettek be. Azonban ez csak a hétvégére vonatkozik. Láthatóan ezzel szeretnék ösztönözni, hogy kiegyenlítettebb legyen a hétköznapi-hétvégi vendégforgalom megoszlása. Azt meg már mi tesszük hozzá, hogy a mostanában megvalósult fejlesztések és a nyári gazdagabb medencekínálat is indokolhatja ezt.

A hétvégi áremelés egyébként nem jelentős. Hétköznap a felnőtt napijegy továbbra is 25 lej, 14 év alattiaknak 12 lej (jelenlegi árfolyamon 1960 forint és 940 forint). Hétvégén ez a két jegytípus 30, illetve 15 lejbe kerül (átszámítva nagyjából 2360 forint és 1180 forint). Ezek még így is baráti árak. Csak összehasonlításképpen: a nemrég megnyitott parajdi sós fürdőben 50 lej egy felnőtt napijegy.

termálmedence a Hegyközszentmiklósi Gyógyfürdőben

Még a jegyáraknál maradva: már tudni, hogy milyen jegyárak érvényesek az újranyitott orosházi termálfürdőben. Itt olvashat erről bővebben.