• Egy különleges világnapot ünneplünk szeptember 27-én.

  • Erre az alkalomra meglepetéssel és programokkal készül a Hungarospa fürdőkomplexum.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének szervezésében 2011 óta minden évben szeptember 27-én tartják a Turizmus Világnapját. A turisták és a turizmusban dolgozók ünnepéhez a kezdetek óta minden évben csatlakozott a hajdúszoboszlói Hungarospa.

Idén is érdemes lesz Hajdúszoboszlón megünnepelni a világnapot, ugyanis szeptember 27-én, azaz jövő héten szerdán programokkal várják a fürdőkomplexum látogatóit. A gyógyfürdőbe, az Aqua-Palace élményfürdőbe és az Árpád Uszodába érkező vendégek a bejáratnál egy meglepetés ajándékot kapnak. Ezen felül vízi tornát tartanak 11 órától a gyógyfürdőben, 13:30-tól az Aqua-Palace élményfürdőben.

A szaunázást kedvelőinek jó hír, hogy ezen a napon három alkalommal szaunaszeánszokon is részt vehetnek. Nagy Attila szaunamester 16 órától a „nyárbúcsúztató relaxáció”, 17 órától az „őszi szüreti élmények”, 18 órától pedig „jeges legjobb hűsítés” jegyében tartja a szaunaprogramokat. (Ezekre érdemes időben regisztrálni a szaunakezelőnél, hiszen a létszámok korlátozottak).

Aqua-Palace élményfürdőA programokról, a belépőjegyek árairól és magáról a Turizmus Világnapjáról további információkat olvashat ide kattintva, a Hungarospa honlapján.