Fürdős akciók és programok március 1. és 5. között.

  • A tb-kezelésekre, belépőkre és a bérletekre vonatkozó akciókat is hirdettek egyes helyeken.

  • Az egyik termálfürdőben Béres Alexandrával is találkozhatnak a vendégek.

Cserkeszőlő: március 5-én, vasárnap nőnapot tartanak a fürdőben. Ezen a napon a hölgyvendégeknek ajándékkal kedveskednek, 14:30-kor pedig a Tiszaföldvári Férfi Kórus ad nőnapi koncertet.

Hajdúszoboszló: március 14-ig még igénybe vehető a Hungarospa gyógyászati részlegének törzsvendég akciója. Azok a vendégek, akik eddig már legalább két alkalommal részt vettek itt gyógykúrán, jelentős kedvezményben részesülnek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy 20 százalékos engedményt kapnak az OEP-támogatott gyógykezelések – 1300 forint/nap – árából, ami napi négy kezelést és fürdőbelépőt tartalmaz. Az akcióról további információkat olvashat a fürdő honlapján.

Harkány: március 4-én és 5-én is lesznek szaunaceremóniák a gyógyfürdőben. Szombaton szantál-citrom, vasárnap orgona-narancsvirág illatok köré épülnek a ceremóniák, amelyek mindkét nap 16 órakor kezdődnek.

Makó: a nyugdíjas vendégek számára hirdetett tavaszi bérletakciót a Hagymatikum fürdő márciusra és áprilisra. A bérletek egy hónapra 4000 forintba kerülnek. Annyi megkötés jár velük, hogy hétfőtől péntekig érvényesek, hétvégén és ünnepnapokon (március 15., április 17.) nem használhatók és a szaunába nem érvényesek.

Miskolctapolca: minden szombaton szaunaesteket rendeznek a Barlangfürdőben. Az esti program 19-től 23 óráig tart, a belépődíj pedig egységesen 2600 forintba kerül.

Mórahalom: március végéig még érvényes a termálfürdő “családi péntek” nevet viselő akciója. Ez azt takarja, hogy a hét utolsó munkanapján a családi jegyek árából 30 százalékos kedvezményt biztosít a fürdő. Így például 2 felnőtt, 1 gyermek esetén nem 5000, hanem 3500 forint a családi belépő ára.

Mórahalom termálfürdőZalakaros: március 4-én (szombaton) Béres Alexandra látogat el a termálfürdőbe, ahol 14 és 16 óra között átmozgató tornát tart, de lehetőség nyílik személyes tanácsadásra és beszélgetésre is.