-
Augusztus 19-én élő Omega koncert lesz a hajdúszoboszlói Hungarospában.
-
A jegyek online elővételben is megvásárolhatók.
-
Az augusztus 20. előtti hosszú hétvégén számos egyéb programot is tartanak az ország legnagyobb fürdőjében.
A hajdúszoboszlói Hungarospa a strandszezon indulását és a nyár végét is mindig egy-egy nagyszabású koncerttel ünnepli. A korábbi évekhez hasonlóan idén is az állami ünnepet megelőző napon, azaz augusztus 19-én este érkezik sztárfellépő a strandfürdő hajószínpadára.
Ezen az estén nem más, mint az Omega együttes fog élő koncertet adni a Tűzvihar turnéjuk keretében. A koncertsorozat az Omega 1969-ben megjelent második, „10000 lépés” című albumának egyik nagy slágeréről kapta a nevét. Az együttes a nyár végén külföldi turnésorozatra indul és Hajdúszoboszló után legközelebb majd csak novemberben lépnek fel újra Magyarországon. Már csak ezért sem érdemes kihagyni a koncertet.
Az Omega előzenekara a B52 lesz, az estét pedig tűzijátékkal zárják. Belépőjegyek elővételben 2600 forintért, a koncert napján 3000 forintért válthatók.
Érdemes tudni, hogy a fürdőbelépőkhöz hasonlóan akár az Omega koncertre szóló jegy is megvásárolható a Hungarospa webshopjában. Ehhez a jegyvásárlás dátumának válassza ki augusztus 19-ét, majd kattintson a „koncert” menüre.
További érv az online jegyvásárlás mellett, hogy a szolgáltatást augusztus 18-ig igénybe vevők egy nyereményjátékon is részt vehetnek. Ennek keretében hetente Csodás Magyarország belépőket sorsolnak ki, a fődíj pedig egy wellness hétvége lesz a Hungarospa Thermal Hotelben. A játékról ide kattintva olvashat el minden további információt.
Az augusztus 20-át megelőző napokban nem az Omega koncert lesz az egyetlen program a Hungarospában. Augusztus 16-17-én idén utoljára tartanak a strandon éjszakai fürdőzés. Ez mindkét nap 21 óra és éjfél között kerül megrendezésre.
Augusztus 17-én (szombaton) 16 órától az X-Faktorból megismert Tamáska Gabi fog fellépni a strandi színpadon. Vasárnap pedig ugyanitt és szintén 16 órakor a Piruett Tánciskola műsora tekinthető meg.
Fontos megemlíteni, hogy augusztus 19-én még messze nem ér véget a hajdúszoboszlói nyári szezon. A Hungarospa strandi része ugyanis még egészen szeptember 30-ig üzemel. Az aquapark szeptember elsejéig minden nap látogatható, majd az ősz első hónapjában – jó idő esetén – szombat és vasárnap délutánonként ugyancsak nyitva tart.