• Éjszakai fürdőzéssel és sztárfellépőkkel zárul a Hungarospa nyári programkínálata.

  • A „Helló nyár” kedvezményes belépőjegycsomag még a nyár végéig vehető igénybe.

Programokban gazdag strandszezont tudhat maga mögött a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdő. Gyakorlatilag a nyár majdnem minden hetére jutott valamilyen fellépő, sztárvendég, éjszakai fürdőzés, vagy éppen gyerekfoglalkozás.

Ezen a héten zárul a fürdő nyári programsorozata. Augusztus 17-én és 18-án, azaz pénteken és szombaton szezonzáró éjszakai fürdőzést tartanak a tradicionális strandrészen. A zenés esti program mindkét nap 21 órakor kezdődik és egészen éjfélig tart. Az év többi részén is rendeznek éjszakai fürdőzéseket, de azokat az Aqua-Palace fedett élményfürdőben tartják. Ez azt jelenti, hogy Hajdúszoboszlón idén most lesz utoljára lehetőség sötétedés után a szabad ég alatt fürdőzni. Érdemes kihasználni ezt a különleges alkalmat egy hangulatos fürdőzésre.

Augusztus 18-án, szombaton egy sztárvendég, Csézy teszi tiszteletét a strandfürdő nagyszínpadán. A fellépés 16 órakor kezdődik.

Hungarospa éjszakai fürdőzésA hosszú hétvége csúcspontját az augusztus 19-én, vasárnap tartandó „Révész és Závodi – Piramis évek” élőkoncert jelenti. Révész Sándor és Závodi János, az egykori Piramis zenekar énekese és szólógitárosa a zenekar legismertebb dalaival szórakoztatja a közönséget. A Piramis a 70-es évek végén, a 80-as évek elején volt a csúcson, de a dalaik időtállóságát bizonyítja, hogy még a fiatalabb korosztályhoz tartozók is ismerik és szeretik az együttes számait.

A legendás zenészpáros már nem vállal sok koncertet, ezért a dalaikat kedvelő közönségnek érdemes ellátogatni a vasárnapi koncertet. Az esti koncert 20:30-kor kezdődik a strandi nagyszínpadon. Jegyek a hajdúszoboszlói strandfürdő főbejáratánál válthatók, 1600 forintos áron.

Hajdúszoboszló Révész ZávodiA Hungarospa programjainak a sora ugyan véget ér ezen a héten, viszont azt ne felejtsék el, hogy a fürdő „Helló nyár” nevű akciós belépőjegycsomagjai még augusztus 31-ig érvényesek.

Az egy napra érvényes Helló nyár karszalagok az Aqua-Palace élményfürdő pénztárában vásárolhatók meg és „full extrás” szolgáltatást nyújtanak, azaz a fürdőkomplexum szinte minden szolgáltatását elérhetővé teszik. Ez azt jelenti, hogy a karszalag belépést biztosít a fedett élményfürdőbe, a strandfürdőbe, a gyógyfürdőbe, valamint az aquaparkba is.