-
Hajdúszoboszlón akciós belépőjeggyel és szórakoztató programokkal ünneplik a nemzetközi gyermeknapot.
-
Hétvégétől már az összes strandi medence a vendégek rendelkezésére áll.
A nemzetközi gyermeknap hagyománya még 1920-ban indult, első alkalommal Törökországban ünnepelték meg. Azóta szinte a világ minden országában megtartják ezt a napot. Apró érdekesség, hogy országonként eltérő a gyermeknap időpontja, Magyarországon 1950 óta mindig május utolsó vasárnapjára esik.
Ebből az alkalomból május 26-án a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőben is akcióval és programokkal köszöntik az ünnepelteket. Ezen a napon minden 14 év alatti vendég 100 forintos regisztrációs jeggyel léphet be a fürdőbe.
13 órától kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket, 14 órától akrobatikus bűvészműsort tartanak. 15 órakor kezdődik a Miki-Mini Party, azaz zenés-táncos családi animációs program.
A gyermeknapi programok jó időben a strandon, rossz időben az Aqua-Palace élményfürdőben kerülnek megrendezésre.
Május 25-től a strandfürdőn belül már nemcsak a tradicionális strandrész, hanem a fürdő többi szabadtéri medencéje is üzemel. Ezek közé tartozik a pont egy évvel ezelőtt átadott két új gyermekmedence is, amit az Omega medence szomszédságában találnak. Az árnyékolókkal felszerelt – együtt 250 négyzetméter vízfelületű – medencék mellett egy játszótér is várja a legfiatalabb fürdővendégeket.
Hamarosan – várhatóan június elsejétől – a fürdő aquaparkja is látogatható lesz. Az aquapark nem kizárólag a csúszdázás szerelmeseinek lehet jó választás, hiszen itt további két gyermekmedence, sodrófolyó és élménymedence is található.
A fürdőről és a programjaikról minden további információt megtalál ide kattintva, a Hungarospa honlapján.