• Jó levegő, kirándulási lehetőségek, több fürdő gyermek- és pancsolómedencékkel.

  • Ez várja az Egerszalókra érkező vendégeket, akik gyerekbarát szálláshelyet is választhatnak.

Amennyiben valakiben felmerül kérdésként, hogy kisgyerekkel együtt érdemes-e az Eger közelében található Egerszalókon, vagy Demjénben üdülni, akkor egyértelműen igen a válaszunk. Mindkét településen lévő fürdőben gondoltak a gyerekekkel érkezőkre. Az egerszalóki Saliris Resort fürdőkomplexumban szabadtéri és fedett gyermek- és pancsolómedencék is működnek, de még pelenkázóhelyiség is a vendégek rendelkezésére áll.

A Demjénben lévő barlangfürdőben is van gyermekmedence, a termálfürdő fedett részlegében pancsolómedence. Nagyobb gyerekek pedig a nyáron nyitva tartó aquapark szolgáltatásait is imádni fogják, ahol több csúszda és ugrómedence vár rájuk.

Miután közel van egymáshoz a két fürdő, ezért akár naponta másik felé vehetjük az irányt. Ehhez egyébként kitűnő kiindulási hely lehet az újabb egerszalóki szálláshelyek közé tartozó Villa Cuvée, hiszen a Saliris Resorttól pusztán 1,8 kilométerre, de a demjéni fürdőtől is mindössze 3,8 kilométerre található.

Villa Cuvée EgerszalókA 4 épületből és 21 szobából álló Villa Cuvée bor tematikájú szálláshely, azonban ez nem azt jelenti, hogy csak felnőtt vendégekre számítanának. A Villa Cuvée kialakításakor kifejezetten szempont volt, hogy egy gyermekbarát szállással bővüljön az üdülőhely kínálata.

A vendégek akár családi szobát is foglalhatnak, amelyekben külön nappali és hálószoba található. Ezen felül bármelyik szobát is választják, igény esetén babakádat, kiságyat, etetőszéket biztosítanak a családoknak.

A legfiatalabb vendégek a Villa Cuvée-ben sem fognak unatkozni, ugyanis egy kültéri játszóvárat alakítottak ki az udvaron. Itt a gyerekek mászófallal, csúszdával, hintával vezethetik le a felesleges energiájukat.

Villa Cuvée EgerszalókEzen felül egy beltéri játszóház is várja a gyerekeket, így még rossz idő esetén sem maradnak kikapcsolódási lehetőség nélkül. A játszóházban többek között spirál csúszda, labdatenger, trambulin és lengőkötél is található.

Amennyiben további információkra kíváncsi a Villa Cuvée-ről, akkor ide kattintva minden információt megtalálhat a honlapjukon.

Villa Cuvée játszóházA cikk megjelenését a Villa Cuvée támogatta.