• Ezen a héten több termálfürdőben éjszakai fürdőzést tartanak.

  • Nyugdíjas kedvezményeket is el lehet csípni és nagyszabású szaunamaraton is lesz.

Budapest: az Aquaworld élményfürdőben hétfőnként a három órás belépők egész napra érvényesek. Csütörtökönként pedig a diák belépők árából 30 százalékos kedvezményt biztosítanak. Utóbbi a napi, esti és 3 órás jegytípusokra is érvényes.

Debrecen: november 20-án és 21-én a szaunakedvelőknek érdemes lesz ellátogatniuk az Aquaticum fürdőbe, ugyanis szaunamaratont rendeznek. A két nap során közel 30 szaunaszeánszot tartanak a szaunamesterek. A felöntéseken alkalmanként 400 forintért vehetnek részt a fürdővendégek.

Eger: péntekenként és szombatonként éjszakai fürdőzést tartanak az Egri Termálfürdőben. Ezen belül november 19-re zenés programmal is készülnek. Az esti fürdőbelépő ára 1100 forint.

Hajdúnánás: keddi és szerdai akcióval várja a vendégeket a Hajdúnánási Gyógyfürdő. A keddi napokon a nyugdíjas napi belépő 1200 forintba kerül. Szerdánként 2000 forint a szaunába is érvényes fürdőbelépő ára. Mindkét kedvezmény visszavonásig érvényes.

Hajdúszoboszló: még december 15-ig érvényes a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő gyógyászati csomagajánlata. Érdemes igénybe venni, mert nagyon kedvező ajánlatról van szó. A napi négyféle támogatott fürdőkezelést és a fürdőbelépőt magában foglaló csomag ára hétköznapokon csak 1900 forint. A harmadik kúrától kezdve ebből az árból is 10 százalékos kedvezményt biztosítanak. Ráadásul a vendégek egy Aqua-Palace élményfürdőbe szóló belépőt is ajándékba kapnak, amit hétköznap használhatnak fel. A gyógyfürdő szakorvosai beutaló és várólista nélkül fogadják a betegeket.

Sárvár: november 20-án, azaz most szombaton éjszakai fürdőzést tartanak a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben. Ezen a napon a fürdő éjjel 1-ig lesz nyitva, 18 órától az esti belépő 2100 forintba kerül.

Szeged: novemberben akcióval kedveskedik a nyugdíjas vendégeknek a Napfényfürdő Aquapolis. Ez azt jelenti, hogy ebben a hónapban minden kedden és szerdán csak 1000 forintba kerül a fürdőbelépő a szenior korosztály számára. A kedvezmény igénybevételéhez nyugdíjas igazolvány bemutatása szükséges. Ezen felül éjszakai fürdőzés is lesz a héten, méghozzá november 19-én (pénteken) a Forrás Spában. Az esti program 21 órától éjfélig tart.