Termálfürdős programok december 28. és január 1. között.

  • A hét közben, szilveszter napján, valamint január elsején is lesznek a fürdőkben gyerekfoglalkozások, éjszakai fürdőzések és egyéb programok.

  • A szilveszteri éjszakai fürdőzésekre érdemes elővételben lefoglalni a jegyet, a fürdők kapacitása ugyanis korlátozott.

Budapest – Aquaworld: a tanítási szünet ideje alatt az élményfürdőben minden nap különféle vizes programokat tartanak 10 és 18 óra között. Szilveszter este pedig aqua party lesz: 21 órától kezdve tűzshow-val, lézershow-val, éjféli tűzijátékkal, óévbúcsúztató szaunaszeánszokkal várják a fürdőzőket. A szilveszteri buliba egy felnőtt belépőjegy 17 900 forintba kerül.

Bükfürdő: a termálfürdőben december 31-én 11 órától fergeteges akrobatikus rock and roll bemutatót tartanak, 15 órától pedig meglepetés szaunaszeánsz veszi kezdetét. A fürdőben az újévi hastánc-show-nak már szinte hagyománya van, s idén sem lesz ez másként: 13 órakor tartják a 4-es számú medencénél.

Győr: december 30-án, azaz pénteken éjszakai fürdőzés lesz a Rába Quelle fürdőben. A program 21 órától éjfélig tart, 22 és 23 órakor egy-egy szaunaszeánsszal megspékelve. A belépőjegy 2200 forintba kerül, szaunahasználattal pedig 2900 forint a jegy.

Hajdúszoboszló: december 31-én szilveszteri habparty lesz az Aqua-Palace élményfürdőben. Az este folyamán fellép a LedDance táncos társulat. A fürdőzés 20 órakor veszi kezdetét és egészen hajnali 4-ig tart.

Harkány: a jelentős fejlesztés előtt álló Harkányi Gyógyfürdőben péntekig minden délután szaunaceremóniákon vehetnek részt az érdeklődők. A szaunaprogram mindegyik nap 16 órakor veszi kezdetét.

Hévíz: már hagyománya van Hévízen a szilveszteri rendezvénynek. Idén a Nagyparkolóban várják a bulizni vágyókat. A zenés műsor 21 órakor kezdődik, az est sztárvendége a Desperado, Kozsó és a V-Tech lesz. A 2017-es évet lézershow-val köszöntik, a belépés szokás szerint ingyenes.

Igal: szilveszter napján (is) érdemes lesz ellátogatni az Igali Gyógyfürdőbe, ugyanis 9 és 15 óra között medenceparty-val várják az érdeklődőket. Az első száz látogatót egy pohár pezsgővel fogadják, 10:30-tól DJ, 11 órától Szabó Ádám harmonikaművész, 12 órától Weisz Viktor szórakoztatja a fürdővendégeket. Ráadásul a nap folyamán ajándékokat, fürdőbelépőket is nyerhetnek a szerencsések. A fürdő ezen a napon 15 óráig tart nyitva.

Igal Gyógyfürdő szilveszterSárvár: a termálfürdőben szilveszteri medenceparty-val búcsúztatják az évet. A program 20 órakor veszi kezdetét és egészen másnap hajnali 4-ig tart. Két sztárvendég is ellátogat ezen az estén a termálfürdőbe: Szabó Ádám és Nagy Feró. A családi szárny hullámmendcéjében habparty lesz és a szaunavilág is a vendégek rendelkezésére áll. A belépőjegy 14 éves kor felett 9900 forintba, 3-14 éves kor között 4000 forintba kerül, a szaunavilág jegy pedig 1600 forint. A belépő némi harapnivalót, valamint egy pohár pezsgőt is magában foglal.

Tiszakécske: a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben péntekig minden nap ünnepi animációs programokat tartanak. Délelőttönként a gyerekeket kreatív foglalkozásokkal, délután vízi őrülettel, a felnőtteket pedig reggeli és délutáni vízi tornával várják. December 30-án előszilveszteri éjszakai fürdőzés is lesz. 19 óra és éjfél között retró discó szórakoztatja a vendégeket, de 21 órakor filmet is lehet nézni, 17-18-19 órakor pedig szaunaszeánszokat tartanak.

Zalakaros: szilveszterig minden délelőtt aquafitneszen, délutánonként gyermekfoglalkozásokon vehetnek részt a termálfürdő vendégei. Szilveszterkor 11 órakor pálinkás évbúcsúztatóval indul a nap, 15 órakor pezsgős szaunaszeánszt tartanak. Ahogy a korábbi években már megszokhatták a Zalakarosra látogatók, szilveszteri buli is lesz a fürdőben. Ez 21 órakor veszi kezdetét és hajnali 4-ig tart, s további részleteket olvashat róla a fürdő honlapján.