• A strandok éjszakája után valószínűleg ezen a héten lesz a legtöbb fürdős program országszerte.

  • A választék igazán széles, sok helyen tartanak napközbeni programokat és esti fürdőzést, de akár ökölvívó mérkőzést is nézhetünk, vagy Barkas találkozón is részt vehetünk.

Néhány jó kis fürdős árengedményről már a hét elején is írtunk, ezekről itt olvashat.
Barcs: augusztus 12-én, most szombaton éjszakai fürdőzés lesz a Barcsi Gyógyfürdőben. 20 óra és éjfél között élőzenével szórakoztatják a fürdőzőket. Az esti belépő ára 3000 forint.

Csepel: augusztus 12-én kölyök nap lesz a Csepeli Strandfürdőben. Csillámtetoválással, ügyességi játékokkal, vízibomba csatával, kincskereséssel várják a legfiatalabb fürdővendégeket. A 14 év alatti gyerekek, csepeli lakcímkártyával ezen a napon ingyen látogathatják a fürdőt.

Cserkeszőlő: bulis nap lesz szombaton a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati központban. 15 és 17 óra között délutáni strandpartyt tart DJ Páz, majd 21 óra és éjjel 1 óra között esti fürdőzés veszi kezdetét, a zenéről pedig DJ Páz és Lotfi Begi gondoskodik. Az esti fürdőzésre 3900 forintba kerül a belépőjegy (helyi lakosoknak 1950 forintba).

Debrecen: habpartys éjszakai fürdőzés lesz augusztus 12-én az Aquaticum Strandfürdőben. A 19 órától éjfélig tartó programra az esti jegy 5600 forintba kerül. Azonban a napközben megváltott egész napos jegyek az esti fürdőzésre is érvényesek! A programot rossz időben is megtartják, méghozzá a mediterrán élményfürdőben.

Dévaványa: augusztus 12-én, azaz most szombaton vízi mozizásra nyílik lehetőség a Dévaványai Strandfürdőben. 20:30-tól kezdődően az Igen nap című film tekinthető meg.

Esztergom: szombaton éjszakai fürdőzést tartanak az Aquasziget élményfürdőben. A zenés program 20 órától éjjel 1-ig fog tartani, a belépő ára 2200 forint, a szaunaprogramokon pedig alkalmanként 900 forintért vehetnek részt.

Hajdúböszörmény: éjszakai fürdőzés és strandbál lesz augusztus 12-én a Bocskai Gyógy- és Strandfürdőben. A 21 órakor kezdődő programra a belépőjegy 4000 forintba kerül.

Hajdúnánás: most szombaton, augusztus 12-én családi nappal és éjszakai fürdőzéssel várja vendégeit a Hajdúnánási Gyógyfürdő. Napközben csúszdaverseny, lufi bohóc, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás biztosítja a kikapcsolódást. Az éjszakai fürdőzés pedig 20 órától éjjel 1-ig fog tartani, buborékshow-val, tűzzsonglőr bemutatóval és jó zenékkel. Az esti belépő 3000 forintba kerül, a kombinált napijegy ára pedig 4300 forint.

Jászberény: idén ötödik alkalommal tartják meg a Barkas találkozót a Lehel Termálfürdő és Kempingben. A találkozóra augusztus 11. és 13. között kerül sor. Itt egy kedvcsináló videót is megnézhet az eseményről:


Martfű: augusztus 11-én, pénteken éjszakai fürdőzést rendeznek a Martfű Termál Spában. A fürdőzés 20 órakor kezdődik és éjfélig tart. A zenés esti programra a belépőjegy 2000 forintba kerül.

Mohács: ezen a héten keddtől péntekig a Mohácsi Uszoda és Termálfürdőben a délutáni jegyek egész napra érvényesek. Így a strandi napijegy 1500 forint, a fedett részlegbe szóló jegy szintén 1500 forint, a mindkét helyre érvényes belépő ára pedig 2000 forint.

Nagykáta: a nyár utolsó zenés éjszakai fürdőzésére kerül sor augusztus 12-én, szombaton a Nagykátai Gyógy- és Strandfürdőben. A 20 órától éjfélig tartó programra a belépőjegy 2500 forintba kerül.

Ráckeve: augusztus 12-én az Aqua Land Termálfürdő területén, közvetlen a Tókert Csárda mellett kerül megrendezésre az Aqua Land Nemzetközi Profi Box és Küzdősport Gála, ami a Magyar Ökölvívó Szövetség hivatalos eseménye. A rendezvény 19 órakor kezdődik és a nézők több mint 20 összecsapás láthatnak az este folyamán. Szerb, holland, német, osztrák, afgán, román, magyar versenyzők lépnek a szorítóba. Az este házigazdája, speakere Király Péter a 2018-as Konyhafőnök VIP győztese és az Éjjel Nappal Budapest egykori főszereplője. A Profi Magyar Ökölvívó Szövetség is képviselteti magát a rendezvényen, amiről itt olvashat további részleteket.

Szigetvár: augusztus 12-én éjszakai fürdőzés lesz a Szigetvári Gyógyfürdőben. A 21 órától egészen éjjel 1-ig tartó programra a belépő 3200 forintba kerül (Szigetvár kártyával csak 1920 forint).