• Változatos fürdős programokkal fordulunk rá az ősz utolsó hónapjára.

  • Szaunaverseny és éjszakai fürdőzések mellett több fürdőben is kedvezményekkel várják a vendégeket.

Berekfürdő: a termálfürdőhöz kapcsolódó szálláshelyekre vonatkozóan kínálnak kedvezményeket. Ezek közé tartozik, hogy a péntekre és szombatra történő foglalás esetén ajándék masszázst biztosítanak. Hétköznapokon (péntek és szombat kivételével) 50 százalékos kedvezménnyel vehetők igénybe a szálláshelyeik. Valamint a lakókocsival érkező vendégek – legalább 3 éjszakás tartózkodás esetén – 50 százalékos kedvezményt kapnak. A kedvezmények november 2. és december 19., továbbá január 3. és március 11. között érvényesek Berekfürdőn.

Budapest: közös akciót hirdetett a BKK és a Budapest Gyógyfürdői Zrt. A november 3. és december 1. között megváltott Budapest bérletek mellé egy kuponkódot adnak, amivel 20 százalékos kedvezménnyel tudnak belépőt vásárolni a Budapesti Gyógyfürdői Zrt. által működtetett fürdőkbe. A kupon december 5-ig váltható be online jegyvásárlás esetén.

Bükfürdő: a Sauna Herbal Cup nevű nemzetközi eseménynek idén a Bükfürdő Thermal & Spa biztosít helyszínt. Ennek keretében november 5-7. között egymást érik majd a szaunaprogramok a fürdőben. Erről bővebb információkat olvashat a fürdő honlapján.

Cegléd: a nyugis és a bulis éjszakai fürdőzés kedvelőinek is érdemes felkeresni a Ceglédi Gyógyfürdőt. November 5-én, pénteken ugyanis medencés bulival egybekötött esti fürdőzést tartanak. November 6-án is lesz éjszakai fürdőzés, ekkor viszont zene nélkül, nyugodtabb hangulatban. Az esti belépőjegy mindkét nap 2600 forintba kerül.

Eger: november 6-án, azaz most szombaton zenés éjszakai fürdőzés lesz az Egri Termálfürdőben. A medencéket 23:30-kor zárják.

Hajdúböszörmény: hétindító akciót vezetett be a Bocskai Gyógyfürdő. A hétfőnként 9 és 12 óra között megvásárolt napijegyek ára mindössze 1090 forint. Az akció visszavonásig érvényes.

Pápa: hétfőnként és csütörtökönként nyugdíjas kedvezménnyel várja a szenior korosztályt a Várkertfürdő. Ezen a két napon ugyanis a nyugdíjfolyósító igazolványával rendelkező vendégek 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak fürdőbelépőt. Az akció november 4-től december 31-ig tart és az ünnepnapok kivételével minden hétfőn és csütörtökön érvényes.

Tiszakécske: érdemes kihasználni a Barack Gyógy- és Élményfürdő szerdai akcióját, aminek keretében a hét harmadik napjain mindössze 1900 forintba kerül a napi belépőjegy. Ezen felül szerdánként jelentős kedvezménnyel várja a vendégeket a fürdő étterme is. Az akció jövő év május végéig tart, ez alól majd csak december 29. lesz kivétel.