• Lassan már a végéhez közeledik a nyár, de Cserkeszőlőn még rengeteg programmal készülnek az előttünk álló időszakra.

  • Éjszakai fürdőzést tartanak, az ünnepi hosszú hétvégén pedig egymást érik majd a sztárfellépők.

Jász-Nagykun-Szolnok megye legnépszerűbb termálfürdős üdülőhelyén kitesznek magukért a hónap hátralévő részében. A Cserkeszőlőre látogató vendégeket többféle program várja a fürdőben és azon kívül is.

Augusztus 14-én, azaz most szombaton éjszaki fürdőzést rendeznek a termálfürdőben. Az esti program 9 órától éjjel 2-ig fog tartanak, a medencéket fél 2-kor zárják. A zenét DJ biztosítja és az I.-II.-III. számú gyógymedencék, az úszómedence, a hullámmedence, az élménymedence áll majd a vendégek rendelkezésére. A Napsugár büfé a rendezvény ideje alatt is nyitva tart. Az éjszakai fürdőzésre 2700 forintba kerül a belépő, de a cserkeszőlői állandó lakcímmel rendelkezők ebből 50 százalékos kedvezményt kapnak.

Az augusztus 20-i hosszú hétvégén igazi programözön lesz Cserkeszőlőn, a Fürdő utcában. Augusztus 20-án, 19 órától fellép az ABBAbák, majd utánuk a Children of Distance, az este sztárvendége pedig 23:30-tól Szikora Róbert és az R-GO lesz.

Augusztus 21-én fogathajtó versennyel indul a nap. 19 órakor Dévényi Tibi bácsi lép fel, 21 órától az Kozsó és az Ámokfutók, 22:30-tól pedig a Kelemen kabátban ad koncertet.

Augusztus 22-én reggel 8 órakor kezdődik a III. Tiszazugi Birkafőző Fesztivál és Verseny. A rendezvényen a gyerekek sem fognak unatkozni, hiszen ugrálóvár áll majd a rendelkezésükre, délután pedig gyerekkoncerteket tartanak. Az esti koncertkínálat is erősnek ígérkezik: 20 órától a Dr. BRS, 22:30-tól pedig Geszti Péter fog fellépni.

Cserkeszőlő honlapján további információkat is találhatnak a programokról.