• A Hungarospa strandfürdőjéhez tartozó aquaparkban összesen 15 csúszda áll a vendégek rendelkezésére.

  • Itt további gyermekmedencék, sodrófolyó és élménymedence is található.

Magyarországon a csúszdapark viszonylag új „fürdős műfajnak” számít. A 90-es évek végén, a 2000-es évek első felében adták át az első szabadtéri aquaparkokat. Jellegükből adódóan ezek a strandszezonban üzemelnek, akkor viszont rengeteg vendéget vonzanak.

A hajdúszoboszlói Hungarospa az elsők között ismerte fel a csúszdapark iránti igényt és már 2000-ben megnyitották a strandfürdőhöz kapcsolódó aquaparkot. Ezt az évek során több lépcsőben bővítették. A kezdeti 6 csúszdás fürdőrészt 2002-ben újabb három óriáscsúszdával, majd 2014-ben 6 csúszdás extrém zónával bővítették, így már összesen 15 csúszda áll a fürdőzők rendelkezésére.

Itt a klasszikus és az extrém csúszdák kedvelői, de a gyerekek és a felnőttek is megtalálhatják a számukra ideális csúszási lehetőségeket. Ugyanakkor a hajdúszoboszlói aquapark a csúszdák mellett is kínál még lehetőségeket. Az extrém zónában egy mászófal is a vendégek rendelkezésére áll. Ezen felül állatfigurákkal és vízi játékokkal felszerelt gyermekmedence, a 6-12 évesek számára kialakított kalandmedence is található a csúszdapark területén.

Hungarospa AquaparkAkik pedig elfáradtak a csúszdázásban, azoknak ideális pihenési helyszínt jelenthet a sodrófolyó medence, vagy éppen az aquapark élménymedencéje.

A Hungarospán belül az aquapark a strandfürdő kiegészítő szolgáltatása, ezért strand-aquapark komplex belépővel, vagy a strandi belépő mellé váltott kiegészítő jegy megvásárlásával vehető igénybe. Érdemes egyébként még júniusban ellátogatni az aquaparkba, ugyanis ebben a hónapban még az előszezoni jegyárak vannak érvényben.

Akik a Hungarospa több szolgáltatását is igénybe vennék, azoknak pedig jó választás a Csodás Magyarország akció keretében elérhető komplex belépőjegy. Az augusztus végéig megvásárolható karszalaggal a gyógyfürdő, a strandfürdő, a fedett Aqua-Palace élményfürdő és a szabadtéri aquapark szolgáltatásai egyaránt használhatók.

Hungarospa Hajdúszoboszló csúszdaparkA cikk megjelenését a Hungarospa Zrt. támogatta.