Az október 23-i hosszú hétvégére egyedi programokkal készül a zalakarosi termálfürdő. Már október 19-én, pénteken is különleges esemény várja a vendégeket, ugyanis éjszakai élményfürdős bulit szerveznek. A fürdőbuli 20:30-kor kezdődik és egészen éjjel 2-ig tart. Egész éjszaka DJ-k biztosítják a zenét, de lesz karaoke is.  Az este folyamán a szauna világ külön díjfizetés nélkül használható. A felnőtt belépő az éjszakai bulira 1990 forintba kerül, ami magában foglal egy süteményt és forralt bort is, de a rendhagyó estén wellness-kezeléseket is kisorsolnak.

Október 20. és 22-e között nappali programok lesznek. Egész hétvégén délelőtt 11 órakor aquafitnesszt tartanak az élménymedencében. Fél órával később a legkisebbeknek szerveznek tornát a gyermekmedencében. Szintén mindhárom napon, 14:30-as kezdéssel aquarelax foglalkozás lesz az élménymedencében. Utóbbi megnyugtató zenére végzett, ellazító tornát jelent.

Késő délután népzenei csoportok és néptáncegyüttes, valamint vasárnap tűzzsonglőrök fognak fellépni a fürdő fogadóépülete előtti részen. Mindezekkel párhuzamosan a termálfürdő melletti sétányon borházak, kézművesek várják a zalakarosi vendégeket.

(Vegye figyelembe, hogy a cikk több mint 60 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek).