• Bár vízben végzik, de nem fürdőgyógyászati kezelésnek számít, hiszen a víz csak a közvetítőanyag szerepét tölti be.

  • Főleg a végtagokat érintő reumatikus megbetegedések esetén lehet jó kiegészítő terápia a víz alatti ultrahang.

  • Magyar orvosok alkalmazták elsőként ezt a gyógyászati módszert.

Az ultrahang olyan magas frekvenciatartományt jelent, ami az emberi fül számára már nem hallható. Azonban annak ellenére, hogy hallani nem halljuk, a szervezetben fizikai, kémiai és biológiai változásokat idéz elő.

A diagnosztika mellett már lassan száz éve használják terápiás célra is az ultrahangot, a technológia fejlődése azonban igazán a második világháború után kezdett felfutni. A kezelések során az ultrahang által keltett mikromasszázs hatást és az ugyanekkor a szervezetben képződő hőhatást használják ki. Mindennek ugyanis fájdalomcsillapító, izomgörcsoldó, gyulladáscsökkentő, a nyirokkeringést javító és értágító tulajdonsága van. Sőt, arra is lehetőség van, hogy ultrahang segítségével valamilyen gyógyszert (tipikusan gyulladáscsökkentőt) juttassanak be a fájdalmas területre.

Az ultrahangos kezeléseknél használt eszközzel azonban a kéz és a láb kisízületeihez (kéz- és lábujjak, boka, csukló) nehezen lehet hozzáférni. Ráadásul a kiízületeket érintő gyulladásos ízületi betegségek, például a reumatoid arthritis kifejezetten nagy fájdalommal járnak és a betegek a kezelőfej jelentette nyomást is nehezen tolerálnák.

Erre találták ki azt a megoldást, hogy a vizet alkalmazzák közvetítőanyagként az ultrahangos kezeléseknél. Ezt egyébként két magyar orvos, dr. Greguss Pál és dr. Aigner József alkalmazta a világon elsőként, még 1957-ben. Az általuk megalkotott első ultrahangfürdő hatalmas újdonságnak számított és már akkor látszódott, hogy igen jó hatásfokkal alkalmazható.

víz alatti ultrahangManapság tehát a kezeket és a lábakat érintő reumatikus panaszok esetén alkalmazzák a víz alatti ultrahangot. Az 5-10 perces kezelések során a beteg egy kis kádba helyezi a kezét, vagy a lábát, ahol az ultrahangos készülék nem is érinti a testrészt. Ennek a módszernek az előnye, hogy olyan területekre is eljut az ultrahang, ahol szárazon a kezelőfej nem férne hozzá. A hatékonysága ugyanakkor teljesen egyenértékű a száraz ultrahangos kezelésekkel.

A víz alatti ultrahang segít csökkenteni a fájdalmakat, lazítja az ízületeket. Ugyanakkor azt meg kell említeni, hogy komolyabb betegségek esetén önmagában ez nem fog gyógyulást hozni, viszont a kiegészítő terápiának egyik fontos eleme lehet.