Szeptember 16-tól fürdőorvosokat alkalmaz a makói Hagymatikum Fürdő – adta hírül a Délvilág napilap. Ezentúl 13 órától 19 óráig várják a pácienseket a termálfürdő saját rendelőjében, ahol két szakorvos, Széll Sára reumatológus és Péley Péter mozgásszervi és rehabilitációs főorvos dolgozik. A rendelésekre nem szükséges beutaló, viszont csak azokat fogadják, akiknek már van valamilyen szakorvosi dokumentációjuk a betegségükről. Várólista egyelőre nincs és fürdő ígérete szerint, amennyiben emelkedne a betegforgalom, akkor bővíteni fogják a kapacitásukat. A rendelő kialakítására és a szükséges orvosi műszerek beszerzésére egymillió forintot költött a Hagymatikum.

Jó hír a Makón és makói járásban élőknek, hogy az OEP-támogatással igénybe vehető kezelések után nem kell önrészt fizetniük a fürdőben, ezt ugyanis átvállalja a helyi önkormányzat. A távolabbról érkezőknek sem kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk, ugyanis ahogy a lenti táblázatból is látszik, kedvező önrésszel vehetők igénybe a kezelések.

Támogatott gyógykezelések árai a Hagymatikum Fürdőben (forint)

Medencefürdő (egyéb kezelés nélkül) 650
Medencefürdő (egyéb kezelés esetén) 350
Iszapkezelés 200
Súlyfürdő 200
Szénsavas kádfürdő 200
Orvosi gyógymasszázs 250
Víz alatti sugármasszázs 200
Víz alatti csoportos gyógytorna 200