• A megyében elsőként a Kisvárdán feltörő termálvíz kapott gyógyvíz minősítést.

  • Mozgásszervi panaszok, sérülések utókezelése és egyes nőgyógyászati problémák esetén is kedvező a hatása.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán már több száz éve is tudtak arról, hogy a településen és a környékén meleg vizű források találhatók. Olyannyira, hogy az 1800-as évek közepén egy fürdőt is kialakítottak, amit kimondottan gyógyulási céllal kerestek fel az emberek. Azonban a létesítményt nem sokkal az ezredforduló előtt bezárták.

A településvezetők 1960-ban határozták el, hogy termálkutat fúratnak, kifejezetten azért, hogy fürdőt építsenek. Igaz, ennek elsősorban tisztasági fürdő szerepet szántak, hiszen abban az időben a házak többsége még nem rendelkezett saját fürdőszobával. Az 1962-es első mélyfúrás nem járt sikerrel, pedig több mint ezer méterre fúrtak le, de a kút csak csekély mennyiségű vizet adott. Az 1964-es második próbálkozást viszont már siker koronázta, a kevésbé mély kút révén termálvíz tört a felszínre. A fürdőt 1967-ben adták át. Ezt sokáig a Várfürdőnek hívták, jelenleg pedig – a néhány évvel ezelőtti megújulás óta – már az Aquacinema nevet viseli.

Visszatérve a fürdő indulását követő évekre: sokan már akkor sejtették, hogy gyógyhatású a víz, de ezt igazolni is kellett. Ennek érdekében a kisvárdai kórház orvosai 1973-ban egy bizottságot hoztak létre a víz hatásának a bizonyítására.

Az átfogó vizsgálatokat siker koronázta és 1978-ban (a megyében elsőként) gyógyvíz minősítést kapott a Kisvárdán feltörő termálvíz. Ugyanebben az évben a fürdő megkapta a gyógyfürdő titulust is.

A fürdő, 42 Celsius-fokos vizet adó 2-es kútja révén a vendégek jelenleg is élvezhetik a gyógyvíz kedvező hatását. Kisvárdán nátrium-hidrogénkarbonátos termálvíz található, aminek a metakovasav tartalma is jelentős. A víz összes oldott ásványianyag-tartalma literenként 2067 mg.

A kisvárdai gyógyvíz kedvezően hat a különféle mozgásszervi betegségekre, de húzódások, rándulások, ficamok esetén is segíti a felépülést. Ezen felül alkalmas a csonttörések utókezelésére, de a gyógyvíz javallatai között megtalálhatók az idült nőgyógyászati gyulladásos megbetegedések is.

Kisvárda gyógyvíz