• Ami nálunk a gyógyvíz, az Azerbajdzsánban a gyógyhatású naftalan olaj és az iszapvulkán.

  • Mindkettőt régóta használják gyógykezelésekhez.

Az azerbajdzsáni kőolaj-származékból készített kádfürdőről már írtunk korábban. Erről és egy másik különleges azeri kezelésről néhány hónappal ezelőtt az Euronews is beszámolt. Ebből kiderül, hogy a naftalan nevű speciális olajat az azonos nevű fürdőváros egészségügyi centrumaiban használják. A naftalan egy ritka, nem éghető olajfajta és bőrbetegségek, gerincbántalmak, reuma, köszvény és idegrendszeri panaszok esetén alkalmazzák. Egy-egy fürdőkezelés 10 percet vesz igénybe.

Azeri olajfürdőA riportban megszólal egy beteg is, akinek az olajos fürdő elmulasztotta a krónikus panaszait. A hölgynek nagy fájdalmai voltak a porckorongsérve miatt, 4-5 fürdőkúra után viszont jelentősen enyhültek a tünetei, a gyors gyógyulás őt is meglepte.

Az első, naftalant alkalmazó gyógycentrumok 1929-ben nyíltak, viszont a hatékonyságáról már 13. században is beszámoltak. Az olaj gyógyhatásának felfedezését pedig egy karavános sztorihoz kötik. Ennek a lényege az, hogy egy lebetegedett tevétől szerettek volna megszabadulni az utazók, ezért belökték egy olajtócsába. A visszaúton viszont azt tapasztalták a karaván tagjai, hogy a teve nem csak életben maradt, hanem teljesen fel is épült és kicsattanó egészségnek örvendett.

IszapvulkánLétezik egy másik természetes azeri gyógykezelés is, amit a vulkáni iszaphoz kapcsolódik. Az ország területén több mint 300 iszapvulkán található. A egyik legnépszerűbb ezek közül a Bakutól 60 kilométerre, Dashgil Gobusztánban lévő iszapvulkán. Ennek a különlegességét az adja, hogy a vulkáni iszap 5-12 kilométer mélyről tör a felszínre és gazdag ásványi anyagokban, ezért ezt is alkalmazzák gyógykezelésekhez, de hidratáló krémeket is készítenek belőle.