-
Milyen betegségekkel keresik fel a leggyakrabban a gyógyfürdőt?
-
Vannak-e olyan egészségügyi problémák, amelyeknél a fürdőkezelések szintén hatásosak lehetnek, de kevesen tudnak róla?
-
Ezekről kérdeztük a Büki Gyógyfürdő Zrt. főorvosát.
A Bükfürdő Thermal & Spa gyógyászati részlegét a leggyakrabban degeneratív gerincbetegségekkel, porckorongproblémákkal és gerincműtét utáni utókezelés miatt keresik fel. A szakember által összeállított fürdőkezelések pedig a legtöbb esetben kedvező hatásúak. „A betegek 90-95 százalékának állapota javul a kezelések hatására” – mondta dr. Schlögl Anita, Büki Gyógyfürdő Zrt. főorvosa.
Vannak egyébként olyan betegségek is, amelyeknél a gyógyvizes fürdőzés, illetve a fürdőgyógyászati kezelések szintén hatásosak lehetnek, ugyanakkor ez széles körben talán kevésbé ismert. A doktornő ennek kapcsán említi meg, hogy a büki gyógyvíz krónikus nőgyógyászati és urológiai gyulladások esetén is alkalmazható. Ezekben az esetekben viszont nőgyógyászati és urológiai vizsgálat és javaslat szükséges a kúra előtt.
Bükfürdőn kiemelt figyelmet fordítanak a csontritkulásban szenvedők kiegészítő kezelésére is. Dr. Schlögl Anita elmondása szerint már diagnosztizált oszteoporózisnál iszappakolást, gyógymasszázst, különböző elektroterápiás kezeléseket, lézerkezelést és szénsavas fürdőt alkalmaznak. „Kiemelten fontos a gyógytorna kezelés, amely lehet száraz és vízi torna, mert segíti a csontépítő sejtek működését, fájdalomcsillapító hatású és az izomzat és az egyensúly fejlesztésével csökkenti az elesések és a következményes csonttörések számát” – teszi hozzá a Büki Gyógyfürdő Zrt. főorvosa.
Akik felkeresnék a fürdő gyógyászati részlegét, azoknak érdemes tudni, hogy háziorvosi beutalóra nincs szükségük, azonban a szakorvosi vizsgálatra előzetesen időpontot kell foglalniuk.