• Különösen az idősebbeknek, vagy a krónikus betegséggel küszködőknek lenne fontos figyelembe venni néhány alapvető dolgot a gyógyfürdőkben.

  • Ezeket általában nem sokan tartják be.

A gyógyfürdőkben többnyire messziről ki lehet szúrni a legmelegebb vizű medencét, ugyanis abban üldögél a legtöbb idős fürdővendég. Szintén tipikus, hogy nem nagyon érdekli a fürdőzőket a táblán jelzett „ajánlott fürdési idő”, a fokozatosság betartásáról nem is beszélve. Pedig nem feltétlenül az a jó módszer, amit a többi fürdőző követ. Sorra vesszük ezeket és elmagyarázzuk, hogy mi velük a baj.

1. Fürdési idő: inkább többször rövidebbet. Már írtunk erről a témáról részletesebben. Ennek a lényege az, hogy minden gyógyfürdőben meghatároznak egy ajánlott fürdési időt, ami tipikusan 20-30 perc – egyfolytában. Ez tehát nem azt jelenti, hogy egy 30 perces fürdőzés után többször már nem is lehet bemenni vízbe. A folyamatosan bent töltött időszakok között félórás, órás szüneteket tartva vissza lehet térni a gyógyvizes medencébe.

Miután kellemes a termálvízben tartózkodni, ahol amúgy is repül az idő, ezért ezt az időlimitet sokszor figyelmen kívül hagyják a fürdőzők. Pedig a szakorvosok szerint az ajánlott fürdési idő alatt teljes mértékben érvényesül a gyógyvíz hatása, a „túlórázás” már nem növeli a hatékonyságot. Sőt, a hosszabb bent tartózkodás megterheli a szervezetet. Elég csak arra gondolni, hogy a meleg víz miatt kitágulnak erek, ami egyeseknél olyan mértékű vérnyomáscsökkenést idézhet elő, hogy a vízből történő kijövetelkor elájulhatnak.

Egri termálfürdő, gyógyfürdő2. Fokozatosság. A balneoterápiás szakirodalomban gyakran feltűnik az előfürdő, illetve előzuhany kifejezés. Ennek az a célja, hogy a szervezetet fokozatosan szoktassa hozzá a meleg vízhez. Különösen az idősebbeknek érdemes erre figyelniük. Továbbá olyan esetben lehet ez fontos, – például télen – amikor jelentős eltérés van a külső és a fürdőben lévő hőmérséklet között. Az előfürdő, vagy előzuhany lényege az, hogy elsőként a test alsó részét, a lábakat érje a víz. (A fürdőkben lévő fix zuhanyzók egyébként ebből a szempontból nem teljesen ideálisak, bár nem is ez a funkciójuk). A medencében is érdemes arra figyelni, hogy először csak a lábak kerüljenek a vízbe, majd csak fokozatosan a többi testrész.

Szintén a fokozatosság része az is, hogy a fürdés után ne menjünk ki egyből a szabadba (nyilván ez főleg télen fontos), vagy hűvös helyiségbe. Amennyiben lehetőség van rá, akkor érdemes utófürdőt venni. Ez azt jelenti, hogy egy hűvösebb vizű medencét is útba ejtünk rövidebb ideig. Ezt a módszert a vízbe történű bemenetelnél is lehet alkalmazni.

Bogács termálfürdő3. Nem biztos, hogy jól járunk a legmelegebb medencével. Amennyiben lehet válogatni a különböző hőfokú gyógyvizes medencék közül, akkor érdemes az úgynevezett indifferens hőmérsékletűt, azaz a 34-36 Celsius-fokosat választani. Ezt még éppen kellemesnek fogjuk érezni és a legkevésbé ez terheli meg a szervezetet. Idősebbek és/vagy valamilyen krónikus betegséggel küszködők esetében fontos lenne, hogy az ennél melegebb vizű medencéket csak akkor válasszák, ha ezt az orvos kifejezetten ajánlja a számukra.

Brómos vizű gyógyfürdőt keres? Ide kattintva találja a toplistájukat.