Méltatlan körülmények között fejeződött be a hévizek atyjának élete

• Ma már nagy megbecsültségnek örvend Pávai Vajna Ferenc, akinek számos hazai termálforrás köszönheti a létét.

• Azonban ez nem volt mindig így, a halála előtti éveket egy kis faluban, szegényes körülmények között töltötte, amit száműzetésként élt meg.

A cikk az Arcanum segítségével készült.
„Főgeológus, Hajdúszoboszló díszpolgára, a hévizek atyja” – ez olvasható Dr. Pávai Vajna Ferenc hajdúszoboszlói sírhelyén. A hazai hévízkutatás egyik meghatározó személyisége 1886-ban született és pályafutása során számos hazai településen talált termálvizet. Hajdúszoboszló mellett Debrecenben, Karcagon, Szegeden, Szolnokon is, de az ő vezetésével tártak fel új termálforrásokat a budapesti Rudas Gyógyfürdőnél. Kevésbé ismert, de elsőként ő javasolta a miskolctapolcai barlangfürdő kiépítését.

Pályafutása során 50 termálkút feltárásában vett részt. Sőt, már a kezdetektől szorgalmazta – ami sokáig nem kapott nagy hangsúlyt – a termálhő energetikai, mezőgazdasági hasznosítását. Önéletrajzában így fogalmazott: „A hajdúszoboszlói fúrás sikere után a városi magyar nép maga szavazott meg százezer koronákat a fúrások költségeire Karcagon, Debrecenben stb. Nem kapitalista vállalatok, hanem a nép bizalma támogatta törekvéseimet, s ez fokozta munkaerőmet a későbbi gáncsolások közben. Erre a geológus kartársaim között ritka népszerűségre vagyok büszke. Nem a tőke, nem a mágnások és tudósok támogattak…”

Pávai Vajna szakmai teljesítményét élete utolsó éveiben formálisan elismerték. Mint a Természettudományi Közlöny írta egy róla szóló megemlékezésben, a világháborút követően a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteletbeli tagjává választotta, s 1956-ban a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Munka Érdeméremmel tüntette ki. Négy évvel később a Nehézipari Minisztérium levélben méltatta eredményeit.

Pávai Vajna Hajdúszoboszlón, 1948-ban (középen, kalapban):

Ettől függetlenül az 1940-es évekre a szakmáján belül teljesen háttérbe szorult – egyesek szerint különféle szakmai viták mellett ehhez nehéz természete is hozzájárult. Ráadásul később kuláknak minősítették, így mindenét elvesztette, majd 1949-ben az akkor már nyugdíjas geológust reaktiválták és újra munkába állt, de igazán fontos megbízatásokat már nem kapott.

1957-től, utolsó éveiben a dél-dunántúli Máza községben, egy hegyoldalon épített, szegényesen berendezett bányászlakásban élt feleségével.

A háttérbe szorított geológussal az 1960-as években többször is foglalkozott a Magyar Nemzet. Pávai Vajna 1963 őszén levelet írt a lapnak, ebben azt a kívánságát fejezte ki, – a közeledő tél megpróbáltatásaitól tartva a mázai kis házban – hogy szeretné valamelyik vidéki városban, esetleg Székesfehérváron vagy éppen Hajdúszoboszlón áthúzni a telet.

Halála előtt egy hónappal, 1963. december 12-én ezt írta Máza-Bányatelepről: „meggöthösödtem, s így csak üldögélnem lehet, mert (…) a szívem, vagy a tüdőm kevesli a levegőt. Nem idegeskedem tovább, legyen, ami lesz, s hadd csinálják a csinálnivalókat azok, akik azt hiszik, hogy jobban tudják.”

Pávai Vajna Ferenc 1964. január 12-én, 77 évesen hunyt el a szekszárdi kórházban. A haláláról a szakmai folyóiratokon kívül akkor alig néhány lapban számoltak be. Az utolsó évei zaklatottsága tulajdonképpen még halála után is folytatódott. Mázán temették el, majd feleségét a rokonai Szolnokra költöztették és az özvegy kérésére 1964 őszén Pávai Vajnát újratemették Szolnokon. A 80-as évek elején Hajdúszoboszló ajánlott fel egy díszsírhelyet. Így végül 1981. október 26-án – a szoboszlói termálvíz megtalálásának évfordulóján – Hajdúszoboszlón helyezték örök nyugalomra.

Pávai Vajna Ferenc emlékét leginkább Hajdúszoboszlón őrzik, a díszsírhely mellett szobra, emléktáblája is van az üdülőhelyen, de a nevét viseli egy általános iskola és egy ásványvíz is. A születése, illetve a termálvíz feltörésének évfordulóján minden évben megemlékeznek róla.