• 1930-tól kezdődően Szent Imre Gyógyfürdőnek, majd Imre fürdőnek nevezték az egyik fővárosi gyógyfürdőt.

  • A Rác/Rácz fürdő esetében még a névadásban is sok kanyar volt.

A budapesti Rác/Rácz fürdő története meglehetősen hányatott, bár a legutóbbi fejlemények talán már abba az irányba mutatnak, hogy előbb-utóbb tényleg újra megnyitják a kénes vizéről ismert gyógyfürdőt. Viszont ettől függetlenül tény, hogy hiába újították fel teljesen a 2010-es évek elejére, egy napot sem üzemelt a termálfürdő és az újbóli megnyitáshoz lényegében megint fel kell újítani.

A fürdő elnevezésében is akadtak éles fordulatok. Maga a Rác, vagy Rácz elnevezés a Tabánban egykor letelepedett rácoktól (lényegében szerbektől) ered. Abban a tekintetben egyébként soha nem volt egységes gyakorlat, hogy a Rác, vagy a Rácz nevet használják-e. A száz évvel ezelőtti sajtó is összevissza alkalmazta a kétféle elnevezést.

A ma ismert fürdő elődjének a török időkben is többféle neve lehetett. Erre utal, hogy korabeli útleírások szerint Tabáni hévízfürdő néven ismerték, de régebbi térképeken a Kis fürdő név látható.

A fürdő történetén belül a legtovább a Rác/Rácz névvel illették, de ebben volt egy jó 50 évnyi szünet… 1931-re esett Szent Imre halálának 900. évfordulója. Ebből az alkalomból országszerte utcákat, településrészeket neveztek el Szent Imréről. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Heinrich család is, akik akkoriban a Rác fürdő tulajdonosai voltak és még az emlékévet megelőzően, 1930 nyarán átkeresztelték a létesítményt Szent Imre Gyógyfürdőre.

A második világháború idején a fürdő jelentősen megrongálódott. A teljes körű felújítással 1965-re készültek el. Az újranyitás kapcsán született híradások viszont megint részben más nevet használtak, az Imre fürdőt. Később ez még bonyolódott, mivel gyakran úgy emlegették, hogy az “Imre fürdő, ami korábban a Rác fürdő volt”, ezért az Imre-Rác elnevezés is terjedni kezdett. Ebben kavarodásban valamikor az 1970-es évek legvégén vágtak rendet és egy 1980-ban megjelent budapesti útikönyvben már Rácz Gyógyfürdőnek hívták a patinás fürdőt, s egy szóval sem említették a korábbi ötven évben használt Imre/Szent Imre elnevezést.

A lenti fotó előterében látható a fürdő, ami a kép készítésekor – 1940-ben – éppen a Szent Imre nevet viselte (fotó: Fortepan):

Szent Imre Gyógyfürdő