(Vegye figyelembe, hogy a cikk több mint 60 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek).

Idén is számos akcióval várja a vendégeket a kehidakustányi fürdő, illetve a hozzá kapcsolódó szálláshelyek. Szállásfoglalás esetén vehető igénybe a kehidai komplexum SZÉP Kártyával rendelkezőknek szóló ajánlata. Mint ismeretes, a cafeteria kártyán lévő feltöltéseken belül az eredetileg 2012 végén lejáró keret egészen május végéig felhasználható. Kehidán lehetőség van ajándékutalvány vásárlására a SZÉP Kártyával, amivel egész évben kifizethető a szállásdíj, így azok sem vesztik el a kártyán lévő pénzüket, akik esetleg május 31-ig nem tudnák felhasználni a pihenőkártyán megmaradt pénzüket.

Többféle csomagajánlat is elérhető most Kehidán. A téli és tavaszi wellness akció keretében – legalább két éjszakás tartózkodás esetén – az ár félpanziós ellátást, fürdőköpenyt, korlátlan belépést a termálfürdőbe, a szauna oázis díjtalan látogatását és a fitneszterem használatát is tartalmazza. Hasonló szolgáltatásokat tartalmaz a „családi wellness napok” ajánlat, ami az Élményfalu 4-6 személyes apartmanjaiban vehető igénybe.

A kehidai fürdőhöz tartozó összes szálláshelyen egész évben él a 3=4 akció, aminek keretében 3 éjszaka áráért 4-et lehet eltölteni a négycsillagos hotelben, a Hertelendy Házban, vagy a háromcsillagos Élményfaluban. Az ajánlatokról a Kehida Termál honlapján lehet bővebb információkat találni.