A tavalyi év után idén is megrendezik a háromnapos programot a zalai fürdővárosban, ami az idei nyár legnagyobb rendezvénye lesz Zalakaroson. Az idei Copacabana Caros július 5. és 8. között várja a vendégeket. Első nap stand up comedy estet tartanak, humoristák fellépésével. Július 6-án pénteken, a Zalakarosi Termálfürdőben gyermekanimáció, táncoktatás, zumba, homokszobrász bemutató lesz. Este a gyógyfürdő előtti téren salsa partyt és koncerteket rendeznek.

Július 7-én a fürdőben tánciskola és táncbemutatók, valamint rekordkísérletek lesznek, a gyógyfürdő előtti téren pedig latin est és koncert. Július 8-án pedig strandfoci bajnokságot szerveznek a termálfürdőben.

(Vegye figyelembe, hogy a cikk több mint 60 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek).