• Egy egész napos fürdőzésben nagyon el tud fáradni az ember, nem mindig esik jól utána még egy több órás utazás hazafelé.

  • Szerencsére van, ahol egy éjszakás tartózkodás esetén is kedvező csomagajánlatot kínálnak.

Pár hete megkérdeztük a Facebook oldalunk látogatóit, hogy egynapos fürdőlátogatás miatt mennyit hajlandók utazni. Jó néhányan voltak, akik erre azt írták, hogy reggeli indulással és esti érkezéssel akár napi kétszer 120-150 kilométert is autóznak a kedvenc fürdőjükhöz és vissza.

Nyilván nem megoldható, hogy mindenhol megszálljon az ember egy hétre, vagy akár két-három napra, viszont ennyit autózni már önmagában is fárasztó, ráadásul azért egy egész napos fürdőzés is kiveszi az erőt az emberből. Ennek az oka – többek között – az, hogy a meleg víz hatására kitágulnak az erek, ami a vérnyomás csökkenéséhez vezet, emiatt érezhetjük a medencében ülve, hogy akár el is tudnánk szundítani.

Nagyon fontos emiatt, hogy ilyenkor az, aki hazafelé vezet, legalább egy órát pihenjen az utolsó fürdés után. A másik megoldás, hogy egy éjszakát mégis csak ott alszunk az üdülőhelyen.

A Tiszakécskén található Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő két okból is jó választás lehet ilyenkor. Az egyik az, hogy nem kell messze menni, mert a fürdő területén találjuk a Barack Hotelt****, a másik pedig az, hogy a szállodának van egyéjszakás csomagja is.

Tiszakécske Barack HotelAz „Expressz wellness” csomag márciusban még 11-én és 25-én vehető igénybe, kifejezetten 1 éjszakára. A csomag előnye, hogy nem lesz gondunk a fürdőbelépőre és az étkezésre sem, hiszen mindkettőt tartalmazza a csomag. Utóbbi svédasztalos, vagy menüválasztásos vacsorát, illetve büféreggelit jelent.

A szállásdíj magában foglalja a fürdőköpeny és törölköző használatát. Ezen felül külön díjfizetés nélkül vehetjük igénybe a fürdő szaunavilágának szolgáltatásait.

Tiszakécske szaunavilágS ha mindez nem lenne elég, akkor ingyenes kerékpárhasználatot és díjmentes Wifit is tartalmaz az Expressz wellness csomag. Ráadásul másnap kipihenten indulhatunk haza az üdülőhelyről.

Szerintünk egy ilyen csomag arra is jó lehet, hogy ha még nem jártunk Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben, akkor „felmérjük magunkat” a helyet, így magabiztosabban tudunk dönteni arról, hogy érdemes-e később többnapos pihenésre is visszatérnünk…

A Barack Hotel csomagajánlatáról minden további információt megtalálhat ide kattintva.

Tiszakécske termál