• Itt egyszerre vehetők igénybe a gyógyászati- és wellness-szolgáltatások, nyáron pedig a gyerekeknek szánt animációs programok.

  • Ideális gyulai szálláshelyet ajánlunk a családosoknak.

A mai rohanó világban egyre többször találkozhatunk azzal, hogy a kisgyerekek a nagyszülőkkel közösen mennek nyaralni, s a szülők esetenként csak hétvégére csatlakoznak a családhoz. Ennek kapcsán egyre népszerűbbek azok a fürdők és szálláshelyek, amelyek mind a három generáció igényeit ki tudják szolgálni.

A belföldi üdülések kapcsán jellemzően azok a városok a legnépszerűbbek, amelyek termálfürdővel, vagy nagyobb fürdővel rendelkeznek. Az elmúlt években Gyula városában is egyre több vendégéjszaka realizálódik és a gyulai Várfürdő látogatottsági adatai is folyamatos növekedést mutatnak.

A fürdő mellett a város egész évben minőségi rendezvényekkel (Gyulai Virágok Fesztiválja, Körösvölgyi Sokadalom, Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja stb.) állandó múzeumi kiállításaival (Gyulai vár, Almásy-kastély, Erkel Ferenc Emlékház), gasztroturisztikai fejlesztéseivel csalogatja a turisták apraját nagyját.

Hotel Hőforrás GyulaA gyulai Hőforrás Üdülőszövetkezet és Hotel jellemzően a családosok között népszerű. Az idősebbek a gyógyászati részlegen vehetik igénybe az OEP által támogatott kezeléseket, a fiatalabbak a wellness részlegen frissíthetik fel testüket-lelküket egy kellemes csokoládé masszázzsal vagy a jacuzziban ülve, míg a gyerkőcök a játszószobában foglalhatják le magukat.

A nyári időszakban sport és gyermekanimációs programokat kínál a szálloda. A hotel saját medencékkel rendelkezik: a gyógy-, termálvizes, úszó- és egy gyermekmedence kínál felüdülést minden korosztály számára.

Hotel Hőforrás GyulaA Hőforrásban különböző típusú szobák és apartmanok találhatók. A bababarát szobákban, valamint a családi apartmanokban minden biztosított, ami a kisgyermekek elhelyezéséhez szükséges. Díjmentesen áll rendelkezésre babaágy, pelenkázó, babakád, etetőszék, babakocsi.

Hotel Hőforrás GyulaAz apartmanok mindegyike jól felszerelt kis konyhával is rendelkezik. Az üdülőkomplexum egy 4 hektáros parkban található, amelyben teniszpálya, pit-pat és pingpong asztalok, játszótér, szalonnasütési lehetőség is van. A szállodából gyalogos, futó és kerékpáros túraútvonalakon indulhatnak el az aktív nyaralást kedvelők. Kerékpárúton, de akár a gáton is megközelíthető a Gyulától néhány kilométerre fekvő Szanazug, amely a Fehér- és Fekete-Körös összefolyásánál található üdülőhely.

Hotel Hőforrás GyulaAki nemcsak a medencében szereti a vizet, hanem az élővizet is kedveli, itt biztosan talál magának megfelelő időtöltést hiszen horgászni, kajak-kenuzni, vízibiciklizni is lehet a strandoláson túl. Azok a Hőforrás vendégek pedig, akik a teljes testi pihenést választják a medencék partján hallgathatják a madárcsicsergést.

Hőforrás Üdülőszövetkezet és Hotel csomagajánlatairól bővebb információkat talál a csomagok nevére kattintva:
Gyulai páros csobbanás

Gyulai Hőforrás Napok

Gyulai nyaralás apartmanban önellátással

További információ és foglalás:
Telefon: 06 66/463-722, 06 66/463-740
E-mail: szallasrendeles@hoforrashotel.hu
www.hoforrashotel.hu