• A Tófürdő világszinten is igazi ritkaság és a víz gyógyhatása több ezer kilométerről is Hévízre vonzza a vendégeket.

  • Van egy fürdőhöz közeli szállástippünk.

Hosszú évek óta Hévíz tudja felmutatni Budapest után az ország legmagasabb vendégéjszakaszámát. Ezen belül is a tavalyi igazi rekordév volt, hiszen a település szálláshelyein több mint 1,2 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami jelentős, 10 százalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest.

Ennyi ember nem tévedhet, nem véletlen, hogy rendkívül népszerű az üdülőhely, s nem csak a hazai vendégek körében, hiszen sok visszatérő külföldi turista évről évre több ezer kilométert utazik, hogy Hévízen üdülhessen.

Nyilván a legnagyobb kuriózumot maga a Tófürdő jelenti, máshol a világon nincs ekkora – fürdésre is alkalmas – termálvizű tó. Ugyanakkor ez még kevés lenne Hévíz sikeréhez, a tó vizének gyógyhatása ugyanis legendás. Az évek során ezt a betegek tapasztalatai mellett orvosi kutatások is igazolták.

Hévíz TófürdőA termáltó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, enyhén radonos és kénes gyógyvize számos betegség és egészségügyi panasz esetén lehet hatásos. Ezek közé tartoznak a kopásos ízületi- és gerincbetegségek, krónikus mozgásszervi gyulladások, csontritkulás, porckorongbetegségek, izomfájdalmak, balesetek és ortopédiai műtétek utáni rehabilitáció, nőgyógyászati betegségek. Sőt, fontos szerepe lehet a betegségek megelőzésében is, hiszen a kellemes meleg víz, illetve a nyugodt környezet oldja a stresszt, segíti a kikapcsolódást.

Hévíznek nagyon fejlett a turisztikai infrastruktúrája, a vendégek semmiben nem szenvednek hiányt. A szálláskínálat pedig már-már zavarba ejtően széles, az igényeink és az anyagi lehetőségünk alapján rengeteg apartman, hotel, vendégház közül válogathatunk.

Akik kifejezetten a Tófürdő közelében keresnek egy kedvező ár-érték arányú háromcsillagos szállodát, azoknak jó választás lehet a Hotel Erzsébet. A gyógyfürdő főbejáratától mindössze 350 méterre lévő elegáns szállodában összesen 48 – klimatizált – szoba áll a vendégek rendelkezésére. A hotel teljes területén biztosított az ingyenes Wifi-elérés és a parkolással sem lesz gondunk, ugyanis a Hotel Erzsébet mélygarázzsal is rendelkezik.

Erzsébet Hotel HévízA szállodában reumatológiai és belgyógyászati magánrendelés, valamint számos gyógyászati- és wellnesskezelés is elérhető. Amennyiben további információkat szeretne megtudni a Hotel Erzsébetről, akkor ide kattintva találja a honlapjukat.

Erzsébet Hotel Hévíz szobaErzsébet Hotel Hévíz szoba