• A fürdő élményterét érintő karbantartási szünet lesz három napig, de a gyógyvizes medencék többsége ebben az időszakban is a vendégek rendelkezésére áll.

  • Ebben az időszakban a helyszínen megváltott belépők árából kedvezményt biztosít a Bükfürdő Thermal & Spa.

Még a téli tanítási szünet előtt gyorsan megejti az élményfürdő részleg karbantartását a Bükfürdő Thermal & Spa. Emiatt december 19. és 21. között, azaz a jövő hét első három napján zárva lesz a teljes élménytér. Ide tartoznak a csúszdák, az élménymedence, a pezsgőmedence, a gyermekmedence és a Cápabarlang is, továbbá az élménytér öltözői és a pihenőtere.

Ugyancsak zárva lesz az élménytéren keresztül elérhető Négy évszak (10-es) medence, valamint a szaunavilág élménymedencéje (20-as medence) sem fog üzemelni a karbantartás három napja alatt.

Ugyanakkor a munkálatok nem érintik a fürdő gyógyvizes medencéit, ezek a jövő hét első három napján is a vendégek rendelkezésére állnak. Aki amúgy is a gyógyvizes medencék miatt keresné fel a termálfürdőt, annak ez jó alkalmat jelent, hiszen a karbantartás idején a fürdő- és szaunabelépők árából 20 százalékos kedvezményt biztosítanak. Fontos tudni, hogy az árengedmény csak a helyszínen megváltott belépőjegyekre érvényes, az online jegyvásárlásra nem.

December 22-én, a téli szünet első napján már a teljes téli szezoni kínálatával várja vendégeit a Bükfürdő Thermal & Spa.

Bükfürdő főbejárat

Ami az év végi nyitvatartást illeti, december 24-én zárva lesz a büki fürdő minden egysége, de az ünnepi időszak többi napján nyitva tartanak. December 25. és 30. között 9 és 20 óra között látogatható a fürdő és a szaunavilág (a medical wellness 18:30-kor zár). December 31-én 9 órakor nyitnak és minden részleg 17 órakor zár. Január elsején pedig délben fognak nyitni.