• Korábban soha annyi vendéget nem fogadott a hajdúszoboszlói fürdő, mint 1969-ben.

  • Fejlesztések kezdődtek a fürdőben, átadták az új strandbejáratot és alig több mint fél év alatt felépítettek egy új szállodát.

„Fürdője területileg a legnagyobb az országban, és ma is folyamatosan fejlesztik. Nemcsak hazai viszonylatban, hanem külföldön is közismert, így joggal mondhatjuk: világhírű (…) gyógy- és üdülőhely” – egy közel 50 évvel ezelőtt megjelent útikönyvben ezekkel a szavakkal méltatták Hajdúszoboszlót.

A településen 1927 nyarán nyitották meg a fürdőt, ami fordulópontot hozott a település életében. Évről évre nőtt a turisták száma, s ezen belül az 1960-as évek külön is kiugró eredményt hoztak a turizmus terén. Kicsit talán túlzottan is, ugyanis olyannyira megugrott a Hajdúszoboszlóra érkező üdülővendégek száma, amivel időnként már a fürdő és főként az akkori szálláshelyek is nehezen birkóztak meg.

Amennyiben megnézzük, hogy milyen nagy események történtek 1969-ben Hajdúszoboszlón, akkor csupa olyan hírt találunk, amelyek a felpörgő vendégforgalommal kapcsolatosak.

– Már év közben látszódott, hogy minden korábbi rekordot megdönt a fürdő látogatószáma. Egy-egy kánikulai napon a termálfürdőbe jegyet váltó vendégek száma elérte a 20 ezret. A korabeli sajtótermékekben már kora ősszel megírták, hogy éves szinten valószínűleg elérik az egymilliós vendégszámot. Végül össze is jött a milliós rekord, korábban még soha nem volt annyi vendége a hajdúszoboszlói gyógyfürdőnek, mint 1969-ben.

Hajdúszoboszló gyógyfürdő 1969– Bár már akkor is hatalmas medencekínálattal rendelkezett a fürdő, azonban uszoda nem tartozott hozzá. Ezért 1969-ben nekikezdtek a fedett versenyuszoda építésének. Igaz, ezzel nem készültek el ebben az évben, 1971-ig kellett várni az átadására.

– Az uszoda építésével párhuzamosan 1969-ben kezdetét vette a fedett termálfürdő korszerűsítése is.

– 1969-ben adták át a fürdő ma is ismert strandbejáratát. Apróbb fejlesztésnek számított, hogy a strandszezon elején új öltözőket is birtokba vehettek a vendégek.

Hajdúszoboszlo strandbejárat 1972– Úgy tűnik, hogy vannak állandó pontok a fürdő életében. Évek óta hagyomány, hogy az 1927. július 26-i nyitás évfordulójának környékén szépségversenyt rendeznek a fürdő hajószínpadán. Idén erre július 27-én került sor. Ugyanez volt a helyzet 1969-ben is, amikor szintén július 27-én rendeztek egy úgynevezett „Idegenforgalmi Napot”. Ennek keretében délelőtt a budapesti Divattervező Vállalat tartott divatbemutatót a strandfürdő nagymedencéjébe épített vízi színpadon. Délután pedig megválasztották Hajdúszoboszló szépét. A hazai hölgyek mellett külföldiek is érkeztek a versenyre, így belga, csehszlovák, lengyel és osztrák indulókra is szavazhatott a zsűri.

– 1969-ben még a Ludas Matyiba is eljutott Hajdúszoboszló jó híre…

Ludas Matyi 1969 HajdúszoboszlóAz év legnagyobb szállodai beruházása 1969 januárjában kezdődött és ugyanebben az évben, augusztus elsején már át is adták a város legújabb hoteljét, a Délibábot. A 130 szobás szállodába – a hazai vendégek mellett – már az első napokban is számos külföldi turista érkezett: Ausztriából, Németországból és még Svédországból is.

Hotel Délibáb Hajdúszoboszló 1972A Hotel Délibáb 1975-ben és 1987-ben is egy-egy új épületszárnnyal bővült. A 2011-ben kezdődött felújításnak köszönhetően pedig egy évvel később szinte egy új hotelt adtak át. A négycsillagos szállodában 240 szoba és 5 lakosztály áll a vendégek rendelkezésére.

Hajdúszoboszló Hotel DélibábA szálloda a megnyitásának 50. évfordulója alkalmából egy nyereményjátékot is hirdettek. A játék neve „Kapszula Kommandó – A kód neve: Délibáb”. Az október 31-ig zajló játékban az ország 19 megyéjében 50 – értékes nyereményre jogosító – kapszulát rejtettek el.

Akik szeretnének játszani, azoknak a Kapszula Kommandó honlapján kell regisztrálniuk. Ezután a játékosok segítséget kapnak a kapszulák megtalálásához.

Nyerni egyébként nemcsak a kapszulákkal, hanem a heti kvízek kitöltésével is lehet. Ezek között van HELL ajándékcsomag, HVG Könyvek ajándékcsomag, High-Tech Sportok Bázisa 2 napos programcsomag, Apple Watch S4. Ezen felül a nyereményfelajánlók között található a Nestlé, a Borsodi, a Bortársaság, a St.Andrea, a Holdvölgy és a Bolyki pincészet, az Omnia és a DETKI keksz is.

A játék fődíja egy 800 ezer forint értékű, 2 fős, 7 éjszakás pihenés a Hotel Délibáb exkluzív lakosztályában, Hungarospa Gold Plusz bérlettel.

Ide kattintva találják a játék honlapját, itt pedig a hozzá kapcsolódó Facebook oldalt.


A cikk megjelenését a Hotel Délibáb támogatta.